Tényleg, hun is? Vagy szkíta? Szittya? Ogur, unogur? Rokonaink a finnek? És a bolgárok? Tényleg az indiánoknak is? Meg a japánoknak? Az űrből? Az Ural mögül? Sumér, vagy etruszk? Jézus magyar volt? Egyszer jöttünk vagy kétszer? Esetleg háromszor? Már voltak itt? Mindig itt voltak? Csaba királyfi végleg eltűnt a görög mindenségben, vagy visszajön a Tejúton? A Pilisben? Egyiptomban? Az avar kavar? Ősnyelv? Akkor nem finn? Mindenkinek? A székelyek magyarok? És mi? Ki a magyar? Mi a magyar?

részlet az Iskolapélda c. előadásunkból

Hát, ilyesmivel foglalkozunk manapság. Egyelőre jókat röhögünk, anyagot gyűjtünk, az utca emberét interjúvoljuk meg, sokat csodálkozunk, és mondákat mesélünk. Készülünk. Mert kora tavasszal bemutatót tervezünk „Hun vagyunk?” címmel.

Az gondolom, már mindenkinek világos, hogy szeptember óta két műhelyben folytatjuk a munkát. Attila is és én is egy-egy adag emberrel. Volt némi vita, néhány sértődés és félreértés, de mostanra megnyugodtak a kedélyek. Szükséges volt ez a döntés. Olyan sokan vagyunk, hogy képtelenség egyszerre foglalkozni mindenkivel. Meg aztán nálam vannak a nem annyira régen itt lévők és a teljesen újak is. A tavaszi készülődésen kívül mindenféle dolgokat, gyakorlatokat is csinálunk, persze mindent a színházcsinálás jegyében. Ma például művészi beszédet tanulnak a csibéim Andai Katival. Ilyenek….

Egy hónapja dolgozunk együtt. Persze ez nem teljesen így van, hiszen a kilenc emberből öt már egy-két-két-két-négy éve nálunk van. De ilyen formában egy hónapja vagyunk együtt.

Jó így. Kialakult egy közösség. Akarnak. Céljuk van. Lelkesek. Értelmesek. Jó velük.