Ez az írás egy összehasonlítás lesz. Az első és a legutóbbi tábor, a kezdetek és a jelen összevetése. Igen, a kezdetek... Ugyanis 2009 augusztusában, a Kosd-közeli (?) árkon-bokron át tartó kalandtúrával megközelíthető tanyán lévő kulcsosházban töltött pár nap alatt kapcsolódtam be a Fészek Színház munkájába.

Herczeg Anna hívott el. Akkor már le is volt fixálva az SOS "beugrásom" a Fémbe, jöhetett hát a nagy találkozás. A nomádtáborban. Kialakult munkamegosztással, naposokkal, minden napszakra más foglalkozással, feladatokkal, szabadtéri mosakodással, pottyantóssal. Egy nyüzsgő, füstölgő hangyaboly - sok sokat cigiző ember... Érdekes, hogy megmaradt ez a részlet.

Nem tudtam, hogy kéne részt venni ebben a rendszerben. Kerestem a helyem, a viszonyokat. Anna végig fogta a kezem. Utólag azt hiszem Attila is - de legalább egy kapaszkodót tartogatott nekem. Aztán nem tudom hogyan, de végül nem is volt szükség túl nagy segítségre, kialakult egy kis valami. Amiből aztán főleg a Fémnek, majd a HáRoMnőVÉrnek (és így tovább) köszönhetően egy óriási valami lett. Egy szövevényes pókhálókötelék, egy nagy csomag élmény, teletömve rengeteg fejlődéssel.

A máig vezető útról egy önéletrajzi regénynyit tudnék írni. Szemtanúja lehettem annak a folyamatnak, mely során a Fészek Színház lelkes fiatal diákok szabadidős társulásából egy (magát) sokkal komolyabb(an evő) SZÍNHÁZ lett. Nem alkalmi vendégszereplésekkel, hanem saját hellyel, repetoárral, intertickettel, önrendelkezéssel, önfenntartással, egyéni energiák közös összjátékával (nem mondom, ezek között az energiák közt nem nehéz észrevenni a két bombasztikust). Fiatal, független színház lett önerőből, hiszen nincsenek fizetések (ezen szoktak is csodálkozni), azon kevés hivatásos színészen kívül, akik megtisztelő munkájukkal emelik a lécet, senkinek nem ez a foglalkozása, szóval sokunknak furcsa egy hibrid ez az elfoglaltság: nem megélhetés, de kicsit (el)hivatás, kicsit hobbi. Az arányok személyenként változók.

De vissza az első és az utolsó táboromhoz. Tulajdonképpen az előbb leírt metamorfózis két végpontja nagyon szépen leképezhető e két cziczótáboron.

Az elsőhöz képest a legutóbbi, nekem negyedik 2012-es sokkal komolyabb volt, mindenki hozzáállását tekintve. Nőtt az alkotás, mint olyan súlya, jelentősége. Az A-ból B-be jutás, a önmagunkhoz képest történő szintlépések fontossága.

Ez már nem lébecolós, hereverézős, ványadva aktívkodós, hanem sokkal inkább egy intezív együtt gondolkodás, keatívkodás.

Néhány fáradt pillanatot leszámítva pedig úgy vettem észre, hogy erre mindenki marhára vevő - és azt hiszem ez a mondat szépen leírja színházunkat így 2012 őszén. Amilyen a tábor, olyan lesz az évad? Meglátjuk.