Szeretek nosztalgiázni. Imádom azt, mikor a buszon ülve felbukkannak régi, vicces emlékek, és ahogy a kép megtelíti az agyam, hirtelen önkéntelen nevetésbe török ki. A mellettem utazók pedig értetlenkedve bámulnak, hogy na ugyan akkor mi is volt ez? Én pedig rákvörössé változom. Ismerős, nem?

Na, a Cziczótáborok élményei sokszor játsszák ezt velem. Az „első" nekem 2008 nyarán történt, méghozzá Cselőtepusztán. Kamasz éveim kezdetében, a városi lányka megérkezett a nomád körülmények között lévő tábor helyszínére. Bár értesültem róla, hogy áramot csak a közeli faluból nyerhetek, ami nem kis túrára van onnan, ahol voltunk, én magammal vittem a hajvasalómat. Tudjátok, ez nélkülözhetetlen egy mai teenagernek. Aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy a hajam kinézete, nem ér meg nekem egy ilyen utat, és mivel tükör sem volt, tehát nem láttam magam, így pedig aztán még annyit sem. Felszabadultan, egymás közt, álarcok nélkül. Isteni volt! A természet közepén, elhatárolva a többi egyéntől, csak a mi kis családunk! Bográcsoztunk, nevetgéltünk, lelkiztünk, játszottunk, színházat csináltunk a lehető legérdekesebb helyszíneken. Visszanézve a felvételeket, mindig jókat derülök. Mindenki milyen fiatal volt, és eszméletlen mennyit változtak külsőre, de mégis mennyire ugyan olyanok belsőre. A táboraink jellegzetességei, az éjszakai túra, vagy a szabályokat megszegők „öntözése" például, mind olyan elemek, amiktől ez A Cziczótábor.

Bár az évek során a helyszín cserélődött, a hangulat, az örökös táborozók és a tradíciók konzisztensek. Ez az az alkalom, mikor a mi kis famíliánk, az éve legforróbb napjain visszahúzódik a természetbe, hogy csapatépítsen, lazítson, de mégis csak kreatívkodjunk.

Öt év távlatából summázva, bátran jelentem ki, ez a néhány nap, az évem legtartalmasabb és legemlékezetesebb napjai.