Zene nélkül mit érek én

Kettő valós szenvedély van az életemben. Az első a zene, a második a színház. Szétválasztani a kettőt valóban nehéz lenne, viszont szerencsére nem is kell, mivel a színház teret ad nekem mindkettőre. Ezt a lehetőséget hálásan köszönöm. Először az Iskolapélda című színdarabban találkozhattak a zenémmel, amelynek gyakorlatilag az egész zenéjét én írtam. Másodjára, A nép ellensége című színdarabban (ahol igazán kevés zene szerepelt), harmadjára pedig a Romantika című előadásban, amelyet a múlt héten mutattunk be.

Kapaszkodjanak kedves olvasók, hosszadalmas fejtegetés következik.

in_trance_we_trust_hd-1366x768.jpg

A zenével való indulásom, meglehetősen döcögős volt. Kis koromban engem is szekáltak a szülők. Különböző traumatikus szakkörökre írattak be engem. Amelyikre a legjobban emlékszem, az a gitár volt. Rövid volt a pályafutásom a hangszerrel, mivel az első leckére indulva annyira féltem, hogy elsírtam magam, és inkább elbújtam egy bokorban, minthogy bemenjek a leckére. Az egész lecke ideje alatt kint bujdostam a bokrok között, és azután hazamentem. Az anyukám kérdezte, hogy milyen volt, én pedig elégé átlátszó módon mondtam, hogy „jó!”. Több információ nem is kellett az anyukámnak, és többször már nem is kellet mennem. Hála az égnek!

A mai napig semmilyen zenei képzettséggel nem rendelkezem, nem tudok kottát olvasni, és fogalmam sincs a harmóniáról, és az akkordokról.

Zenét kb. 20 éves koromban kezdtem írni. A találkozásom vele nagyon nehéz volt. Emlékszem, hogy a legegyszerűbb melódiák megírása is jelentős nehézségeket okozott. Valójában most hazudtam. Nem is írtam melódiát, csak hangok tömkelegét dobáltam be egymás után. A végtermék, egy diszharmonikus robaj volt.

001.JPG

Iskolapélda (2010-2012)

Mindent magamnak kellett, a semmiből megtanulnom. Megtanultam, hogy a zene, az sok sok hang egymás utáni - egy ritmusban - harmonikus elrendezése. Hogy egy zenei mű: intróból (bevezetőből), brigde (azaz híd), fő témából, break (vagyis szünetből), jobb esetben fő téma továbbfejlesztéséből, és outro-ból (befejezés) áll. Megtanultam, hogy a zene a 3 fő frekvencia harmóniából tevődik össze: Alacsony hangok (basszus), közép és magas (melódia). Ha a 3 fő frekvencia egyikét kihagyjuk, hiányos hangzást kapunk. Minden zenét csakis fül alapján írok, kísérletezve a dolgokkal. Akik már hallották, biztos tudják, hogy túlnyomórészt elektronikus zenét szerzek, 130-as ritmusban, amely legjobban a progresszív trance stílushoz áll közel. Fiatal korom óta elbűvölt a 4x4 es ritmus. A repetitív dübörgés egy teljesen leírhatatlan örömöt okoz nekem. Olyannyira szerelmes vagyok a lábdobba, hogy amikor zenét írok, ez a legelső dolog, amivel foglalkozom.

És hogy milyen érzés az zenét írni? Fantasztikus. Amikor sikerül valami jóra rákapnom, akkora eufóriába kerülök, hogy legtöbbször le is kell engem állítani. Ilyenkor tapsolom a ritmust, rángatom a fejemet, csapkodom az asztalt és visongatok, mint egy őrült. Egy ennyire felemelő érzést, mint zenét ”teremteni” a semmiből, nem ismerek, és sosem volt szerencsém tapasztalni. Hacsak nem a színházi szereplés közben.

A legújabb előadásunk, a Romantika zenéjét is én írtam. Igaz, nem teljesében, mivel sok, más előadótól is tartalmaz zenét. De a fő része az enyém. Ha a kedves olvasók eljönnek megnézni minket, láthatnak engem valós eufóriában. Láthatják milyen az, amikor mindkét szenvedélyem egyszerre valósul meg.

Bízok benne, hogy kellemes élmény lesz.