„Hogyan segítik a színházon kívüli elfoglaltságaink a színpadi létet?" - múlt heti témaként megírt bejegyzéseket olvasva és elgondolkodva rájöttem, sulin kívül jelen pillanatban nincs semmim. Pedig anno tíz évig meghatározó szerepet játszott az életemben a Tánc.

Négy évesen szüleim beírattak jazzbalettre. Rá fél évre otthagytam, mert a csoporttársam, aki egyben ovitársam is volt, szólt, hogy menjek egy másik tánc tanfolyamra. Mentem. Tizennégy éves koromig jártam. Mára letagadnám, ha tehetném, de mégsem teszem.

Színvonalban nem a legmagasabb koreográfiákat adtunk elő, de megtanított nem félni a színpadtól. Ami nem árt, ha belecsöppensz egy színház társulatába, ahol havi rendszerességgel játszunk. Észrevétlenül kamatoztatok abból az időkből szerzett tudásból. Például amikor a jelbeszédet tanultam, könnyebben sikerült elsajátítani a mozgást.

Szeretem a táncot, a mozgást. Hiányzik, ezért örülök, ha egy-egy előadásban van rá lehetőség. (Káéletben és most a Romantikában.)

Amikor táncoltam heti kétszer, plusz a hétvégi fellépések, mellett sem csináltam mást. Úgy látszik, én csak egy valamire fókuszálok, de akkor teljes gőzzel. Úgy érzem, a színházban lévő feladatokat is úgy csinálom. Lehet, hogy nem mindig jön össze, de próbálkozom!

Ja és úgy tűnik, 8 évig még biztos maradok a Fészekben, ha a tánchoz hasonló példát követem.