A Hun vagyunk? című előadásunk körvonalazódik. Megvan a váz, az alap. Még korán sincs kész. Még nem állt össze a fejünkben - legalábbis az én fejemben - a kerek egész. De élvezem, már érzem és értem, hogy mit is csinálunk. A karaktereink alakulnak, a véleményünk folyamatosan változik, alakul. A magyarokról, országunkról, történelmünkről valamint a karaktereinkről.

Elsősorban a saját karakteremről tudunk elmondani egy-két dolgot. Sacinak hívják és csúnya. De nagyon. Érdekes karakter, nem igazán kapcsolódik az előadás fő témájához, nem egy tipikus magyar. Inkább csak egy embertípus. Azt mondják könnyű eljátszani. Hát nekem nem! Számomra talán ez a legnehezebben eljátszható karakter amivel valaha meg kellett küzdenem. Minden mozdulatomat és szavamat pontosan át kell gondolnom és össze kell hangolnom. Nagy figyelmet, koncentrációt igényel. Sőt még énekelnem is kell, ami nekem azért egy elég nagy kihívás.

Ja, és minden próba után pokolian fáj a hátam!