2013. február 5. - Májlájt

Befejeztük a Májlájtot. Végignézve az előadásokon, elég hullámzó teljesítményt és nézőszámot figyelhettünk meg, de szerencsére sokszor sikerült olyan színvonalon előadni, ahogy mi azt elképzeltük.

Természetesen volt néhány baki is; le nem kapcsolt lámpák, be nem vitt puffok, teljesen elfelejtett szöveg, de  ezeket mindig sikerült - valahogy - a nézők számára észrevétlenül rendeznünk.

Az utolsó előadás előtt Attila megintett minket: ne akarjunk „érzelmes búcsút” venni az előadástól, vagy beleadni „apait-anyait”, mert akkor biztosan csapnivaló lesz a végeredmény. Bár megfogadtuk (vagy inkább teljesítettük) a tanácsát, mégis olyan lett az előadás, amilyen az összes átlaga: hullámzó; ebben közre játszott az előadás háromnegyedénél hirtelen, hangos csöngetés után belépő két néző, illetve a - számomra - kivételesen zajosnak tűnő villamos, busz és a szirénázó rendőr-mentő-tűzoltó áradat is.

Sajnálom, hogy vége. Ezt az előadást állandóan fejlesztettük, építgettük, változtattuk, finomítottuk, és mi, játszók is egyre jobban igazodtunk az előadáshoz és egymáshoz. A munka azonban nem veszik el, csak többé nem lesz látható.