Béla elő/élő gondolatai a Gabrielláról
Most írok valamit. Mert kérted Máté, mert lesz ez az előadás, mert valóban gondoltam rá, köszönhetően neked és Attilának: aki írta, hogy felvétel lesz belőle. Én a felvételeken rosszul teljesítek, de ez magánügy. Általában nem a legjobb előadásokat sikerül rögzíteni, és ha igen, akkor az az előadás halála, hiszen utána nem volt jobb nála.
Egy előadás addig mehet, amíg fejlődni tud. Tegnap sétáltam egy nagyot, és vittem magammal a Gabriella tizennégyszer szövegkönyvét. Átvettem a szerepemet, még új gondolatok is jöttek. Bár megosztotta a figyelmemet egy tévés reality felkérés, amit nem tudom, hogy elvállaljak-e. (Most, hogy ezt kiírtam magamból, a nem felé hajlok leginkább.)
A Gabriella tizennégyszert már sokszor játszottuk, a legutóbbi kettő jól sikerült. Remélem, ma este a kamerák előtt is jól megy majd. Utálom magam visszanézni, mindig látom, hogyan lehetett volna jobban csinálni.
Tegnap néztem a Fradi-Újpest focirangadót. Nekik fontos a másik legyőzése. Én ezért nem le(he)ttem nagy sportoló, mert nem zavart, ha legyőznek, és sajnáltam a veszteseket. Nekünk ma senkit sem kell legyőzni, "csak" egy hitelesen jó előadást produkálni.