"Megvolt!" - Színészélmények

2013. március 11. - Gabriella tizennégyszer

Na, megvolt a G14 előadás. A nézőtéren 30 végzős középiskolással. Saját bevallásuk szerint is keveset járnak színházba, hát nem csoda, hogy zavarba jöttek az intim tértől, és a kemény, hitelesre sikeredett előadástól.

20.jpg

Bátran reagáltak, néha meglepő módon. Én sokat játszom mesékben gyerekeknek, megszoktam az intenzív "közreműködést", most is tudtam kezelni, sőt felhasználni a reakciókat. Jónak éreztem az előadást, és az azt követő beszélgetést is hasznosnak gondolnám. De sajnálom, hogy néhányan nem mesékkel találkoztak először a színházi élményeik során.

Bár egy kérdésre válaszolva azt mondták, hogy ez az előadás nekik való volt, megértették, és megérintette őket. Jó volt, hogy beszélhettek utána a látottakról. Itt a Fészekben születő előadásoknak ez lehet a legfontosabb küldetése.

(Ja, és eldöntöttem, hogy nem szeretnék bulvár tv "realitijében "szerepet vállalni. Én még emlékszem a családi körre, ott színészeket használtak, az nem volt ciki. Sajnálom, hogy akik engem ide hívnak, azt gondolják rólam, hogy én is azok közé tartozom akik bármit elvállalnak.)