Tényleg elmúlt? Szombat óta csak pár nap telt el, az emlékörvény már nem húz úgy. De mégsem hiszem, hogy elmúlt volna, mert elég meglátnom és újra mar a hiánya, ami egy csipet nosztalgiával robbanóképes egyveleget alkot. És BUMM! FÉM!

Isteni időszak volt, szárnyaltunk a színpadon (tényleg!) és akárki akármit mond vagy gondol, mi akkor és ott azt éreztük, hogy történelmet írunk. És igazunk volt. A saját történelmünket írtuk. Egy olyan hőskort, ami után lehet áhítozni, hasonlítgatni hozzá a mát, felemlegetni, meséket mesélni róla. A többi le van szarva. (Amúgy nincs is mit leszarni. Legalábbis nem emlékszem semmi rossz, negatív, leszarnivaló dologra. Nem?)

Persze tudom, tudom... nem szabad a múlthoz foggal körömmel ragaszkodni, és megtanulni lezárni nehéz. Eszembe jutott már, hogy miért nem tudtam legalább sírni, üvölteni vagy hisztizni mikor vége lett? Na de le kell magam hűteni. Ettől a rinyálástól olyan, mintha azt magyaráznám, milyen szenvedés volt látni az előadást (in coproduction with the New Theatre). Pedig egyáltalán nem! Olyan jó volt megnézni. Annyira örültem látni Annát, Sütit, Nannit, Ágit (gondolatban Verát), Somát, Dédét! Egy maroknyian voltunk csak. És tudtam, hogy a sorok közt ott ül Ancsi, valahol a feje fölött a sötétben pedig Attila a fénytechnikussal. Legszívesebben halomra ölelgettem volna múltbéli önmagunkat. Egytől egyig mindenkit. Még magamat is. (Najó a fénytechnikust talán nem.) Szeretnivaló volt az egész, mert sütött róla, hogy végtelen szeretettel csináljuk. Lubickoltunk benne, minden "takkra" ment, ott volt mindnyájunk összes energiája egyszerre azokon a fekete deszkákon. Elérzékenyültem. Ha eszembejut, önkéntelenül elmosolyodok. Emlék.

Miről írhatnék még? Hogy milyen hosszúnak érzem az utat, amit 2009 óta bejártunk/tam? Néhányan már külön járják. A délutáni trailerekbe is bele-bele tudtam kukkantani (a Gabriella tizennégyszer szöveg-összemondása közben, ami persze ciki, de odavonzott, mit csináljak). Már azokat is tátott szájjal néztem amiket csak egy-két éve csináltunk. Néztem és arra gondoltam, hogy "a **csába is, milyen termékeny a Fészek". Hihetetlen, hogy mennyi alkotás zajlott, mennyi előadás készült már el benne!

Mozgalmas volt az út szombatig. A Gabriella huszonnyolcszor-ig. Kétszer egymás után? Mocsok fáradt voltam, de olyan jólesőn, mint aki jól végezte dolgát. És szerintem jól végeztük. Stellától Gabrielláig... Sok ajándékom van már. Sokat kaptam. Már csak egy időgépet szeretnék... De olyan nagyon!!!