A téma aktuálisabb nem is lehetne, hiszen az aktualitásokról kell írni. A jelenlegi megteremtett helyzetről, a helyzetemről. Több embertől azt hallom, hogy nem lenne a helyemben és, hogy mennyire sajnálnak, hogy most vagyok a pályaválasztás előtt és most érettségizek. Vajon valóban van miért sajnálni?

Toldi András

Természetesen nem tudom.

Én azt gondolom, hogy nekünk van mázlink, mivel mi olyan szférában helyezkedhetünk el, amiben csak akarunk, mert ma nem létezik olyan, hogy „keresett szakma”. Villoghatnak nekem az ügynökök, meg a HR-esek, meg a munkaközvetítők, hogy ha ilyen meg olyan végzettségem van halálra kereshetem magam, ugyanis én ebben nem hiszek. Kell egy nagyon jó szakmai tudás, jó ismeretségek és egy nagy adag szerencse. Ezek közül az első abszolút rajtunk múlik, a második félig, a harmadik meg abszolút nem. Tehát lényeg a lényeg: mivel nincs olyan szektor, ami a biztos jövőt jelenti, ezért mindenki azt választhatja amit igazán szeret. Így legalább nem megy egy gasztronómia iránt érdeklődő ember ipari folyamatautomatizálási irányba, csak azért, mert az biztos. Tehát még ha nem is leszek milliárdos, legalább a munkám szeretni fogom. Ami azért fontos.

Nem néztem utána a változásoknak különösebben, csak annyi információm van, amit néha-néha innen vagy onnan hallok (pl:. tv, újság, net), így még idegeskedni sem idegeskedem. Egyik oldalról azt hallom, hogy borzasztó az a rendszer, ami ellehetetleníti a felsőoktatást azzal, hogy nem támogatja, helyhez köti… trallala… , a másikról meg azt, hogy Európában nincs még egy olyan erősen támogatott rendszer mint a miénk, tehát ez tarthatatlan. Így ilyen formában egyikkel sem értek egyet. Kicsit szomorúnak tartom, hogy soha nem hallok sehol olyat hogy „Na ez jó volt!” Egyik oldalról sem! És ez az együttműködést kizáró elv egészen magas körökből indul, akár már a politikától. Ha a Fidesz csinál valamit, akkor minden párt és minden második ember támad. És amikor az MSZP próbált valamit csinálni akkor sem volt ez másképpen. Nem akarok elkanyarodni a témától, de akkor sem vagyok elragadtatva, amikor a környezetemben akár még magasabb intelligenciájú emberektől is azt hallom, hogy „a cigányok és a zsidók…” És ezek után büszkén ki lehet jelenteni, hogy „…magyar vagyok…".

Az sem nyugtat, hogy nincs ez másként sehol sem. Csak én itt élek és ezt látom.
Amúgy ha úgy adódik, akkor bármikor szívesen mennék külföldre, akár dolgozni, akár csak úgy világot látni, utazgatni. De attól még nem leszek se amerikai, se norvég, se orosz hogy ott élek. Ahhoz lassan „túl öreg vagyok”. Itt nőttem fel magyar értékek szerint.

Az a baj, hogy nagyobb a bajunk, mint amekkora valójában. És ezt úgy értitek ahogyan akarjátok.

Szóval a jelenlegi helyzet állítólag szar. Én ezt csak azért nem látom, mert még a szüleimmel élek és nekem a legnagyobb problémám is nevetséges… Csak milyen kár, hogy mindenki elfelejti, hogy az óvodában az a probléma, hogy ott kell aludni vagy, hogy megcsípett egy bogár akkor semmivel sem volt kisebb, mint a felnőtteknek most a megélhetés.