Nem hittem volna, hogy valaha kijelenthetem, nekem bizony van kedvenc karakterem: Vargáné!

Kevés technikával rendelkező színjátszó ha ilyen feladattal találkozik, mit tud tenni: mindenét beleadja. Annyira, hogy a harmadik jelenettel később se tud már egy másik karakterébe bújva az előző hatása alól kimászni. Nekem ilyen csodás érzést okoz minden egyes alkalommal, mikor Vargánét játszom. Persze néha a pokolba kívánom, mikor annyira elragad a hév, hogy kis híján sírva fakadnék az átélt élménytől. Attilától már kétségbeesve kértem tanácsot, mit lehetne tenni, hogy könnyebben ki tudjak kerülni ebből a szétszakító érzésből és azt mondta éljem meg inkább, mint hogy le akarjam rázni. Igaza van, hát hányszor történhet meg az emberrel, egy ekkora találkozás az eljátszandó szerepével? Pont elég ideig öltöm magamra Vargánét, mert a vágyakozás meg marad a többre, de tudom, akkor elveszne ez a különös kapcsolódás hozzá. Próbálom, de megfogalmazhatatlan számomra azok a belső érzések, amit ez az egy jelenet kivált belőlem.

Hálás, boldog és büszke vagyok, hogy megkaptam, megvalósítottam és eljátszhatom előadásról előadásra. Ezúton is köszönöm Cz. Attila, ezt nélküled soha nem élhettem volna át!