Szervesen beépül - Megírom!

Amikor a színdarabban a szomszédból átjött a fiú, és megjegyezte, hogy a szoba teljesen ugyanúgy van berendezve, mint náluk, megijedtem. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy be akarják mesélni a közönségnek, a mű azért íródott egy díszletre, mert a cselekmény úgy kívánja. - Csengődi Péter írása a nem/más című előadásunkról -

26.jpg

Pedig szembetűnő az igazi ok, a Jemolban nem fér el egy forgószínpad. Hogy aztán mennyire jól kihasználták azt az egy díszletet, kellemes meglepetés volt. (Azért meg kell jegyeznem, általánosságban mindig sikerül valami kreatív aprósággal feldobni a színteret.) A kialakítás és a játék a fényekkel segített kiemelni egy-egy jelenet ijesztő vagy elgondolkodtató jellegét, illetve teret adott humornak is.

A darab központi szereplője (legalábbis számomra) egy néma lány, aki az állapotából kifolyólag kiszolgáltatott, nehéz elmondania, mi a problémája, nem tud üvölteni, ha szüksége van rá stb. Ugyanakkor a személyiségében van valami mélyen ülő gonoszság. A közönség eldöntheti, hogy ez a megpróbáltatásai miatt alakult ki, vagy eredendően rossz indulatú személyről van szó, mindenesetre örülök, hogy egy újabb szerző szembe ment azzal a főként nyálas, hollywoodi filmesek körében gyakori koncepcióval, hogy a fogyatékkal élők szükségszerűen valami lelki plusszal rendelkeznek, és ehelyett ugyanolyan embernek ábrázolja, mint mindenki más: esendő, rosszra hajlamos.

A némaságot nem csak dramaturgiai szempontokból sikerült előnyösen kihasználni, hanem mondhatni „technikai" értelemben is. Ez alatt azt értem, hogy több olyan jelenet is van, amikor a lány jelbeszédet nem ismerő szereplővel van egy szobába zárva, aki, hogy kerülje a kínos csendet – jobb híján – egymaga beszél. Más szavakkal: sikerült úgy beszúrni monológot, hogy nincs a helyéről kiemelve, nem üt el a darab többi részétől, hanem szervesen beépül.

Maga a cselekmény, a fő szál nem tetszett különösebben. Illetve azt nem is sikerült megfejtenem, miért kellett egy közel realisztikus darabba belevonni a varázslást. De összességében a darab működik, kellemes kikapcsolódás.