"Milyen ember? Rossz ember" - Színészélmények

2013. május 24. - Gabriella tizennégyszer

(A címben szereplő kérdés és a válasz is nézőinktől származik, a Gabriella tizennégyszer pénteki előadásából. - a szerk.)

A brutalitás pénteken a tetőfokára hágott. A Béla halántékán szinte lüktető erek eleve sokat sejtettek, majd egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy üvölt, mint a sebzett sakál, verekedés, bumm, szék felborul, tükrök kilengenek, már megy is a kötözés, az őrjöngésnek még nincs egészen vége.

27.jpg

Kicsit rég volt már Gabriella, de nem baj. Beolajoztuk a szöveget, rálazítottunk, majd jöttek a rendezői extra kérések, instrukciók: készülni kell az ajkai Aranydeszkára. Addig nem volt bajom, onnantól jött egy kis izgalom, új dolgokra kell figyelni, ráadásul egy ponton be kell majd könnyesedni: ezt így "utasításra" még sose csináltam. Menni fog?

Amúgy úgy néz ki, az ajkai helyszínen az egészet fel kell nagyítani kicsit, nagyobb tér lesz, több sor (!) közönséggel. Remélem, azért meg tudjuk csinálni azt a klausztrofóbiát ott is, amiért a Jemolban azért mitagadás, nem kell vért izzadnunk. Viszont azt mondják, lesz egy misztikus mélysége az ottani színpadnak. A hátsó fertály sötéte, amiben el lehet tűnni, fel lehet bukkanni, pisilésre tökéletesen alkalmas (fontos paraméter az előadás szempontjából!), diszkrét homály.

Már a pénteki előadás izgulása is Ajkának szólt, kíváncsi vagyok, mi lesz ott. Az biztos, hogy tömegesen beszámolunk majd róla.