Kezdetben volt a Jemol. A gazdasági válság előtt (a dicső múltról beszélek) aktívan szolgálta az emberiséget. Munkát, bőséget, dicsőséget adott az országnak. Nem is hálálták meg nekik. A valamikori pezsgő élet után üres, kongó épületté vált a csarnok. Sokáig csak az emlékek szépítették a teret. Majd jött Ő. Attilának hívták.

Leült középen és sokáig mélázott. „Gyönyörű ez a csarnok!" – kiáltott fel. „Ide életet kell teremtenem!" – mondta, szinte üvöltve. Ezzel a gondolattal a fejében tért nyugovóra. Egész éjjel álmatlanul forgolódott. Reggel első dolgaként visszabuszozott. Már minden a fejében volt és azonnal hozzá is látott a megvalósításához.

Első nap megteremtette a Fészek Színházat. Este fáradtan és elégedetten tért haza. Nyugodt éjszakája volt. Másnap visszatérve rájött, hogy ez mind szép és jó, de hiányzik belőle az élet. Tudta, hogy fáradságos napok következnek. Színészt kell teremtenie. Többszöri próbálkozás után végül Bugyin és környékén kötött ki. Leguggolt. Egy maroknyi földet vizsgálva elmosolyodott. „Ez jó lesz." Vízzel keverte, és megalkotta az első színészt. Miután sokáig csodálta, életet lehelt belé. Bandinak nevezte. Másnap észrevette, hogy Bandi magányos és szomorú. Gondolta, társat teremt neki. Biztosra menve, két bordáját is véve, a lombikbébiprogramban megalkotta Verát és Zsanit. Bandi nagyon örült. Azóta is. Harmadnap a technikával foglalkozott. Negyednap a díszlettel. Ötödik nap még több színészt teremtett. Hatodik nap a közönségszervezéssel.

Hetedik nap, miután úgy érezte, hogy mindent előkészített a sikerhez, leutazott Zalamerenyére. Úgy gondolta, hogy itt majd kipiheni az alkotás fáradalmait. Elégedetten eldőlt hátra a hintaszékében. Hajába túrt. Eddig észre sem vette, hogy a fáradtságos munkában haja megnőtt, gyűröttebb lett és ősz. Megrettent. Mi lesz most? Aztán eszébe jutott, hogy mit is alkotott, és csak annyit mondott: megérte. Azóta járunk vele minden évben alkotni, pihenni és barátkozni. Így van ez most is.

A tegnapi nap volt az első, mikor szabadabb keretet és több lehetőséget kapva az alkotás és a játszadozás örömeit habzsolhattam. Úgy éreztem, hogy erre születtem. Persze van, hogy túlzásokba esek és így van ez most is. Hittük, hogy megalkottuk a világ legkeményebb baseballütőjét és akkorát ütünk vele, hogy... Nem így volt. Siker: gyenge, elismerés: nuku. Gondoltuk közös öngyilkosságot követünk el, de végül elvetettük, mert nem jöttünk rá, hogy miért tennénk. Még szerencse. Újabb feladatot kapva buzgón álltunk hozzá. Nem kell más hozzá, csak egy jó ötlet és egy fasza rendező. Mindkettő megvolt. Húztuk, gyűrtük, lapítottuk és már kész is volt. Pikk-pakk. Karakterbe bújtunk, jelmezt húztunk és vártunk. Egyre türelmetlenebbül. Az előadás kezdetére tornyosodott bennem a feszültség. Sikerült is három ujjamat eltörni, de ezt senki sem vette észre. Megcsináltuk.