Szeptember végére készülünk nektek egy új családi előadással. Idén engem ért az a megtiszteltetés, hogy három „igazi" színésszel állhatok majd a színpadon, a célból, hogy titeket szórakoztassunk. A Halhatatlanról mesélek most.

Bár hazudnék, ha azt mondanám, én nem élvezem a készítést. Nagy kihívás, és igen félelmetes ekkora nevek mellett mozogni. Mint minden előadás készítésénél, vannak nehéz pillanatok - amin át kell tudni lendülni -, és persze vannak mókásak is. Este fáradtan, vagy reggel kómásan is igyekszünk a maximumot kihozni magunkból, legalábbis én úgy érzem, mindannyiunk szívügye, hogy jó előadás legyen a végére, és akarjuk csinálni. Azt gondoltam, hogy generációs problémát fog okozni, hogy a sok felnőtt között én csak kisfelnőtt vagyok, de nem látom ennek jelét, s még ha van is, azt nagyon jól lehet(ett) használni, mivel pontosan ennek kell kijönnie majd...

Rettentő mód meg vagyok/voltam ijedve a próbák elején, és nagyon meg akartam felelni, ezért néha abszolút hülyét csináltam magamból, de közben rájöttem, hogy egyenlő partnerként is meg lehet adni a tiszteletet, így mára már egészen oldott lettem, és velem együtt a társaság is(?).

Nagy változásban vagyunk (mint mindig). Hatalmas dolog, hogy három ilyen elismert (szak)ember a mi „kis"színházunk színpadán játszik. Látszik, hogy nagy lépés ez előre, és hogy mégsem vagyunk olyan kicsik.
Nagyon várom már a végeredményt, és a TI véleményeteket is! Ha látni akartok egy igazi sírva-nevetős cziczós hepajt Bezerédi Zoltánnal, Szalay Mariannával, Andai Katival, no meg velem... semmiképp ne hagyjátok ki! Tudjátok hol találtok minket...(!)