Sírás-nevetés! Évadnyitó a Fészek Színházban

Elvira családja, Aladdin, az utolsó magyar, s a megszokott sírós-nevetős hangulat várja az érdeklődőket a Fészek Színházban. Három új bemutató, három munkabemutató és az előző évadok sikeres előadásai közül válogathatnak az érdeklődők a mindenkitől független Orczy úti társulat 2013/2014-es repertoárjából.

halhatatlanproba_bezeredizoltan_budiannamaria.jpg

Bezerédi Zoltán és Bűdi Nanni a "Halhatatlan" próbáján

Szeptemberben egy héten belül két új bemutatót is tart a Fészek Színház. Nyulassy Attila rendezésében Az Ezeregyéjszaka meséinek fiatalos, mára hangolt feldolgozását mutatja be a társulat ifjúsági szekciója, 1001 címmel. A színházi játékot a Jemol előterében kialakított, színesre festett új játszóhelyen láthatják a - formabontó megoldásokat kedvelő - nézők. A fiatal csapat célja nem több mint „találni egy olyan közös élményt, amiért érdemes elmenni színházba, ami nem tőlünk távoli dolgokról beszél, hanem egymásról, egymásnak, ötletesen és játékosan."

1001_oskubalint.jpg

Öskü Bálint az "1001" királya

Néhány nappal később, szeptember 21-én pedig a Halhatatlan című dráma ősbemutatója következik. Cziczó Attila saját drámáját viszi színre a Fészek Színház kamaratermében. Az előadás - természetesen! - elgondolkodtat, sőt, szórakoztat is, de igazából két kérdésre keresi a választ: „Lehet-e nevetni a halállal? Lehet-e sírni az élettel?" A társulat tagjai közül Andai Kati és Bűdi Annamária játszadozhatnak el a nagymama és unoka szerepében, a családi viszonyok kissé morbid, néha humoros, majd meglepetésszerűen mellbevágóan fájdalmas átélésével. Az előadás főszerepében a budapesti Katona József Színház Kossuth-díjas színművésze, Bezerédi Zoltán látható, míg a család negyedik tagjaként Szalay Marianna, a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésznője vendégeskedik a Fészek Színházban.

halhatatlanproba_szalaymarianna_andaikati_budiannamaria.jpg

 Szalay Marianna, Andai Kati és Bűdi Nanni a "Halhatatlan" próbáján

A fiatal társulat negyedik évadát kezdi meg a VIII. kerületi saját játszóhelyén. Ősszel még egy ősbemutatóval - Az utolsó magyar c. abszurd drámával - készülnek, majd az évad végéig három különleges munkabemutatóval elegyítik a színházcsinálás közönség előtti harsányabb, vagy éppen a bezárt próbateremben kísérletező, intimebb megoldásait. Nevetés, sírás, misztikum és rettegés várható a Jemolban! Az első "nagytalálkozásra pedig, immár hagyományosan, az Andrássy úti Évadnyitó Színházi Korzón lesz alkalma az érdeklődőknek, szeptember 22-én.