A nagy hét

Bejegyzés alcíme...

Tényleg nagyon úgy indul az évad, ahogy kell. Olyan sűrű héten vagyunk túl, hogy nem is tudom, mit kéne kiemelni. Szóval megpróbálok kitérni egy kicsit minden szépre és jóra.

09.JPG

Voltak váratlan fordulatok, sírás és röhögés. Rögtön az első nagy izgalom a Halhatatlan főpróbája volt, egy váratlan malőrrel fűszerezve. Pánik nem volt (a színpadon), a színészek higgadtan lenyomták (nagy energiákkal), de nekünk még nem állt össze az az élmény, ami a premierre viszont már bőven beütött. De ne szaladjunk előre.

Volt még a kedd és a szombat között néhány nap, de főleg a csütörtök, ami nagyon ott volt (már nem csak a kedd és a szombat között). 1001 premier - én mondom, Nyulassy eddigi legjobbja. Látszott, hogy nagyon egy húron pendült a csapat, és összerakták az év legszellemesebb előadását. Első sorból ajánlom.

Aztán: a várva várt szombat. A főpróbánál csak legyintettem, hogy á, nem lesz itt bőgicsélés, kemény csaj vagyok, bírom, ha hárfáznak az érzelmeimen. Hát most mit mondhatnék így a premier után? Nem mondok inkább semmit, maradjunk csak annyiban hogy ez is beleüti az embert a székébe, miután egy órán át szép szóval beleringatta.

Utána bentmaradtunk premierbulizni. Ehhez pedig csak annyit fűznék hozzá, hogy: "mint a régi szép időkben", pont olyan volt. Tanártáncos, pezsgőgőzös, szépruhás. Bár most még vonatoztunk is, mert annyira vicces kedvünkben voltunk.

Vasárnap egy kimerült, másnapos (?) de maximálisan lelkes színházi korzózáson szerveztük a közönségünket és szerintem *urvajól csináltuk (már nem azért). Kreatívan és barátságosan. Még egy Colorhouse-t is lenyomott a legnagyobb hangzavarban DD és Guszti. Nagy riszpekt jár a srácoknak az eltökélt energiaatombombaságért. Ami egyébként általánosságban belengte a napot. Az utolsó leheletünkig ajánlottuk volna a kedves potenciális néző megtisztelő figyelmébe szerény színházunkat és a sok akciót és ajándékot, amivel készültünk számukra.

Ez így nekünk nagy lökést adott, most már csak arra van szükség, hogy gyertek, Kedves Nézőurak és Nézőhölgyek számosan, nézzetek, gondoljatok, érezzetek!