Idén július elején úgy döntött az sors, hogy egy új fejezetet nyit az életemben. Sikerült olyan tevékenység, életérzés és közösség felé orientálódnom, ami már oly régóta vonz. Egy szerencsés találkozás és az ebből fakadó ismeretségen keresztül jutottam el a Fészek Színházig. Cziczó Attilával felvettem a kapcsolatot. Néhány e-mailt váltottunk és úgy döntött, csatlakozhatok, vagy legalábbis megpróbálhatok integrálódni.

Az első találkozás a színház tagokkal, Petőfi Sándor versével ellentétben, nekem „Szeptember elején” történt. Jendrics Anikó várt rám a színház bejárata előtt. Belépve a „művészeti oázisba” kellemes érzés fogott el. Otthonosság áradt minden bútordarabból és kellékből. Olyan érzésem volt, mint ha már jártam volna itt. Ez az érzés vegyült az új dologra való rácsodálkozással, kellemes fúziót alkotva. Felvillanyozó érzés volt, hogy hivatásos színészekkel is találkozhattam. Személy szerint: Andai Katival, Szalay Mariannával és Bezerédi Zoltánnal. Sikerült belepillantanom kettő próbába is, amiknek azóta megvolt a premierje.  Az 1001 és a Halhatatlan. Mind két előadásnál fegyelem, komolyság és precizitás volt a jellemző. Érződik, aki itt van, az átéli és fontosnak tartja azt, amit csinál. Ettől lesz valami igazán jó. Minden minőségi eredményhez energia befektetés szükséges. Ebben itt nincs hiány.

Tovább pörögtek az események és éreztem, kezdek beilleszkedni. Két hétre rá, már a pénteki „Fésze’k’abaré” próbájának közepén találtam magam. Izgalmasan telt. Kreatívan fésültük össze a kútfőnkben található ötleteket. Másnap a Halhatatlan premierre gyülekeztünk. Szép nézőszám kerekedett. A társulati tagokkal előkészítettük a „nem szerény mennyiség” kategóriába eső finomságokat és italokat. Sikert aratott a darab. Elnyerte a közönség tetszését. Utána, éjszakába nyúló bulival raktunk pontot az i-re. Másnap az Andrássy úton lévő korzón öregbítettük társulatunk hírnevét. Elképesztő mennyiségű ember volt jelen.  A művészeti közösségektől tarkított program nagy élmény volt mindenki számára. Beszélgetések, tájékoztatók, szórólapozás és játékok jellemezték ezt a napot. Vokális atomvillanásként hatott a rengeteg zene és nyüzsgés.

Most nem a megszokott színpadon, hanem „aszfaltos” koncepcióban lépett fel a Color House Gallai Dávid és Tóth Guszti előadásában. Méltó befejezése volt a napnak. Aznap éreztem, hogy nem kívülállóként, sokkal inkább tagként vehetek részt a történésekbe.Örömmel tölt el, hogy a színház tagja lehetek. Várom a következő próbákat és remélem, sokáig erősíthetem a csapatot. Rengeteget fogok itt tanulni. Nem csak lexikális és technikai tudásra gondolok, emberileg is sokat fog adni számomra. Úgy érzem. A megérzéseim pedig többnyire bejönnek.