Fekete maskarába öltözött boszorkány állt az asztalnál. Hosszú, fehér ujjaival a középen álló urna fölött kaparászta a füstölőtől fullasztóvá töményedett levegőt.

- Érzem, hogy Mama itt van köztünk!

Véreres, dülledt bagolyszemeit végigjáratta az egybegyűlteken.
- Persze. Meghalt. Most ezért kellett kísértetkastélyt csinálni ebből a korhadt kunyhóból? - kérdezte unottan Vatta, Gerda, a boszorkány szemtelen unokahúga, majd negyvenes fekete bakancsát otrombán az asztalra vágva lerúgta a szemekkel teli befőttesüveget, melynek tartalmát a nagynénje élete során oly különleges ízléssel és odafigyeléssel gyűjtögette össze.
- Addig nem tud elmenni, amíg itt tartja valami. Most pedig ki fogjuk deríteni, hogy mi az. - magyarázta egyre ingerültebben Gerda, miközben leporolva őket visszarendezgette a szemgolyókat az üvegbe. Néhányat hegyes körmeivel óvatlanul szétloccsantott - ezeket egy sajnálkozó pillantással a szájába pöccintette, majd csámcsogva élvezkedett a foga alatt szétpattanó szivárvány- és szaruhártyák ízkavalkádjában.
- Fogjátok meg a kezemet! - a banya mellett ülő Dönci, a tisztes családapa megemelte izmok nélküli csontkezét, és Gerda ujjai közé akasztotta. Olyan öreg volt már. Szemei mélyen ültek - ha voltak egyáltalán! Látni már úgysem látott velük, pillantását átszőtte a bánat, a fülében lakó pók hálója, és a szürkehályog.
Vatta egy unott vállrándítással bekapcsolódott a körbe, majd tüntetőleg arcára pukkasztotta a méretes, fekete rágógumi-buborékot, melyet az imént kreált. Megkezdődött a szellemidézés. A társaság három tagja halkan búgta a "Pillangót." Szellő süvített végig a szobán... A függönyök fellibbentek, akár a Halloweenkor kísértetnek öltözött, "Csokit-vagy-csalunk"-ot játszó gyermekek lepedő-jelmezei, mikor egy agresszívabb lakó két kézzel hajítja őket odébb a küszöbéről... A gyertyák kialudtak, a fasírtgolyók az asztalon a plafonig szálltak és őrült táncba kezdtek a fejek fölött, szerte szórva cafatos morzsáikat...
Vatta felsikoltott és elengedte a többiek kezét. A varázs megtört, a szoba ismét elcsendesedett.. Gerda zihálása és Dönci csontjainak monoton zörgése lassan elhaló alapzajjá szelídült. Egy pillanatra senki nem tudta, mi történik.
Aztán észrevették, hogy az asztal közepén az urnának támasztva egy apró, kedves kis balerinának öltöztetett baba ült. A három alak bután bámult a jelenségre.
- Ez lenne Mama? - ráncolta a homlokát Gerda.
- Hát, durván megfiatalodott! - röhögött Vatta, majd ujjával megbökte a kis fehér porcelánarcot. A baba mosolygott rémisztő, erőltetett mosollyal. Szemében kegyetlenség csillogott, mintha épp készülne valamire... De csak egy baba volt.
- Hasonlít rád. - recsegte az öreg Dönci, inkább csak fogai koccanásával morzézva a szavakat. Nem lehetett tudni, kihez beszél, mert a szeme nem látszott, egyéb jelzést pedig egész teste nem mutatott - tibiától mandibuláig semmit.
- Ez csak egy vacak baba. - morogta Vatta, majd felpattant, és az ajtóhoz indult.
- Hova mész? - kérdezte Gerda.
- Seprűre pattanok, és Micicicával a hátam mögött műrepülősdit játszom a telihold fényében... Esetleg Batman-logót is csinálunk. - vetette oda gúnyosan a lány, ám a vigyor hamarosan lefagyott az arcáról. - Be vagyunk zárva.
Erre már nénikéje is felkapta a fejét, és sorra rángatni kezdte a kilincseket.
- Egy... - hallatszott valami földöntúli hang.
- Miért számolsz, Vatta?
- Én nem számolok.
- Kettő... - ismét a hang. Nem Vatta volt. Nem Gerda és semmiképpen sem Dönci.
Három... Négy...
A szoba lakóit kezdte hatalmába keríteni a rettegés.
Öt...
Vatta hisztérikusan rángatja az ajtót...
Hat...
Gerda ijedtében átesik az asztalon. Az emberszemek ismét a padlón toccsannak.
Hét..
Puhán gurulnak szét, mint a pitypang pihéi...
Nyolc...
Dönci dúdolni kezdi a Pillangót.
Kilenc...
Vatta velőtrázó sikolyába beleremegnek a falak.
Tíz...
Gerda megdermed. Arca falfehérré válik.
Tizenegy...
Mintha egy plexilap mögé zárt élőportré lenne.
Tizenkettő...
Vatta táncol.
Tizenhárom...
Gerda is táncol, mintha dróton rángatnák.
Tizennégy...
Dönci tehetetlenül a falnak koppan.
Tizenöt...
Vatta könnyei a padlót áztatják, pipacsok nyílnak a semmiből.
Tizenhat...
A föld megnyílik, mint egy végtelen szakadék - egy sírgödör.
Tizenhét...
Vatta az asztalhoz rohan, megragadja Mama urnáját és a falnak vágja.
Tizennyolc...
Gerda bagoly. Buborékok szállnak. Vatta táncol. Dönci feje koppan a falon. Újra... És újra... És újra.
Tizenkilenc...
Mind belezuhannak abba a szakadékba.
Sikolyukat nem hallotta senki. A korhadt kunyhóból lett kísértetkastély elnémult - örökre. Csak a baba maradt ott, halkan kacagva szomorú, szánalmas sorsukon.
Hiszen Babát nem bánthatja senki. Mert Baba halhatatlan...