Rémálom Norvégiában

halloween.jpg

Mennyivel jobban hangzana a cím, hogyha nem ország, hanem város, vagy akár utcanév lenne benne. De Ibsen a cselekményt nem egy konkrét városba helyezte. Furcsa, mintha üzenni akart volna ezzel… Na mindegy. A téma most a Halloween, ami beköszönt a kisvárosban is. Hogy nézne ez ki? Először egy érdekes kép jelent meg előttem. Nem változik semmi, a színészek mindent ugyanúgy csinálnak, a díszlet, a jelmez ugyanolyan… De mindenki halloween-maszkokat visel. Meglehetősen szürreális lenne. De most nézzük, mi történik, ha a rémálom tényleg beköszönt Norvégiában.

21.jpg

Az amerikai kultúra már Norvégiába is beette magát, október 31-én mindenki Halloween-t ünnepel a városban. Ez nem tetszik a konzervatív és mindig morcos polgármesternek, Stockmann Péternek. Nem bírja elfogadni, hogy a nyugat szennye áramlik be az egykor dicső Európába. De nem tilthatja meg nyíltan az ünneplést, hiszen akkor a szavazók ellene fordulnának. Elhatározza hát, hogy ha a város Halloween-t akar, majd ő igazi horrort teremt nekik. Sátáni mosoly jelenik meg az arcán, majd a város új büszkesége, a gyógyfürdő felé veszi az irányt.

Telnek a napok, a kisváros egyre nagyobb Halloween-lázban ég. Készülődnek a családok. Köztük a polgármester testvére, Stockmann Tamás fürdőorvos, és családja, a törvénytisztelő és szeretetreméltó família.  Már most tökhiány van a piacon. Közben Stockmannék furcsa dolgokra lesznek figyelmesek…

Petra, aki tanítónő, az iskolában egyre nehezebben boldogul a gyerekekkel. Sokak mintha az ünnep közeledtével egyre élettelenebbek lennének. Nem beszélnek, órán alszanak, vánszorognak a folyosókon, és különös zöld kiütések jelennek meg rajtuk. A felnőtt lakosság körében sem jobb a helyzet. Egyre többen jelentkeznek a doktornál láz, kimerültség, figyelemhiány, nyáladzás, zöld ragyák miatt. Tamásnak nem tart sokáig kitalálni, mi történik. Csakis a fürdő miatt lehet mindez! Az emberek lassan zombikká változnak… Nyílván vírus került a vízbe. Meg kell állítani, mielőtt csak élőhalottak maradnak a városban.

Felkeresi hát bátyját, a polgármestert, és elmondja neki, hogy a fürdőt azonnal be kell zárni, és le kell fújni az oda tervezett Halloween-bulit. Bátyja azonban kiröhögi. „Zombik? Micsoda gyerekes marhaság. Jó hogy nem a vasorrú bába táncol a városháza tetején Julius Caesar szellemével!„ De amikor látja, hogy öccse bizony hajthatatlan, ha életek megmentéséről van szó, megígéri, hogy utánajár a dolgoknak.

Stockmannék este otthon békésen alszanak. Vendégük is van, a jó Horster kapitány, aki épp itt száll meg, mert a házát vámpíroknak adta bérbe. Egyszer csak különös zajokra lesznek figyelmesek. Kata, a feleség, és Petra, a lány ijedten szaladnak a családfőhöz. Tamás persze félelmet nem ismerően indul a ház átvizsgálására, nyomában a megrettent família. De vajon merre lehet a jó kapitány? Ott, ahol hagyták, a heverőn. Tamás fel akarja kelteni, amikor észreveszi, hogy a feje hiányzik. Elszörnyülködve üvölt fel a terrortól, majd a szoba sarkában meglát egy embert. Ott áll fekete ruhában a város elmebeteg bőrgyárosa, Kill Márton, aki másodállásban sorozatgyilkos is. Arcán nyúzott marhabőrből készült maszkot visel, és kezében a nyúzókés, amivel rettenetes „művét” elkövette. A legborzasztóbb azonban a szaga, a tömény rohadt hús és bőr. Titokban mellesleg ő Tamás apósa, Kata apja, ez a család legsötétebb titka a mai napig. „Szeretnéd egyben látni a famíliádat? Akkor azt javaslom, fogd be a szádat a fürdő ügyében!” Mondja rekedt hangján, tébolyultan felröhög, majd távozik az ablakon. Nyomában csak vér, és kétségbeesés marad.

15.jpg

Tamás azonban nem hagyja magát, és másnap, Halloween éjjelén összehívja a várost a városházán, hogy figyelmeztesse őket. Természetesen a sajtó képviselői is eljönnek… Bár nekik a zombijárvány csak egy átlagos utolsó oldali bulvárhír értékével bír. Tamás a pódiumra lép, és körülnéz… A nézők közül bűz és morgás árad föl. A sarokban Péter és Kill állnak vigyorogva. Tamás ekkor már tudja, hogy mindezért a bátyja felelős. A vírus pedig nyilván Kill Márton bőrgyárából került a vízbe. Ezek ketten összefogtak. Sosem kellett volna benne megbíznia… de most már késő, mert ebben a pillanatban elszabadul a pokol. A nézők szinte mind élőhalottak! És egymás hátán másznak fel a színpadra, emberhúsra vágyva… A kevés megmaradt élő menekül, de mindhiába, nagy részük hamarosan már a zombikkal vonul fékezhetetlenül. Péter, és a gyilkos Kill Márton persze nem szándékozzák az élőhalottak seregét gyarapítani…. Ezért a pont ilyen célokra épített titkos földalatti átjárón menekülnek. De azzal nem számoltak, hogy a padló fölöttük nem ennyi emberre van tervezve… Pláne nem zombikra, akik még nehezebbek, mint egy ember. Hirtelen rájuk omlik a mennyezet, és a városháza lesz örök sírjuk.

Stockmann-ék kínkeservesen elvergődtek az otthonukig. Ám a zombik nem adják fel. Kövekkel törik be az ablakot, és próbálják betörni az ajtót is. Egyre kevesebb esély marad… Kata a kezébe szorítja ijedt gyermekét. Ám a szorítás túlságosan erős, és amikor Petrának már fáj, és kibújna az ölelésből, az anyja akkor sem engedi el. Persze, hogy nem, mert ő már nem az anyja. Valamikor útközben őt is megharapták… És Tamás csak a lánya velőtrázó sikolyát hallja meg, és amikor odafordul, már két vörös szemű, rothadó bőrű élőhalott szeretné megvacsorázni őt, a város utolsó élő emberét. Úgy dönt, hogy nemesebb halála lesz… Utoljára rápillant a nagyórára, hogy tudja, mennyi az idő, mikor jött el a vég, majd leemeli a falról a vadászpuskáját… És a saját két kezével vet véget az életének.

A norvég főváros, a zombikhoz hasonlóan, Oslóban van. Az itteni szakemberek végül kidolgozzák a megoldást, és hosszú hónapok munkájával megakadályozzák, hogy a járvány egész Európában elterjedjen. De a kisváros lakóin ez már nem segít. A Stockmann-ház a mai napig ott áll eredeti helyén elhagyatottan, néptelenül, és állítólag néha még mindig hallani Tamás bús kesergését, ahogy keresi a családját. Ti bemerészkednétek?

34.jpg

Nem ígérhetem, hogy ma ez a változat kerül előadásra a színházban… De azért meg fogom próbálni rávenni a szereplőket. Mindenesetre A nép ellensége ma este hétkor mindenképp eljön. És hogy ki az? Azt csak az előadáson tudhatjátok meg… Utána pedig irány a város, a zombik, vámpírok, és stockmannpéterek közé. Boldog Halloweent mindenkinek! Wáhháháháháááááááááááá…..

Címkék: halloween