- Csókolom!

Ez volt a legeslegelső mondatom, amivel üdvözöltem, piros arccal, hegedűvel a kezemben. Erősen benne maradt mindkettőnk fejében, előszeretettel emlegetjük azóta is. A felelet tőle pedig a következő volt: ezt melyikünknek mondtad?

Azóta megismertem. Sok történetet mesélt önmagáról, az életéről, a stoppos, zenés, taxis múltjáról. A színházi életét meg jó ideje nyomon is követem..

Polihisztor. Sok mindenhez ért, s nem csak felületesen. Írás, rendezés, zenélés, technika (és még sorolhatnám). A kétkezi munka (színház körüli teendő) kikapcsolja, olyankor pihen. Precíz ember, a statisztikák megszállottja. Az excel táblázat a kedvence. Jó előre tervez. Igyekszik mindenki előtt lenni egy-két lépéssel. Különleges ember. Ez néha  a szerencséje, néha az átka. Büszke. Mind magára, mind a létrehozott alkotásaira.

Érzelmek vezérlik, nem a racionalitás, még ha nem is szereti az esztelenséget. Nagyon-nagyon hisz abban, amit csinál, vonatkoztatva az élet valamennyi területére. Amit a fejébe vesz, azt véghez viszi. Pont. Konfliktus kerülő és hiú. De hát férfi! És mint tudjuk, egy igazi férfi mindig mindenkivel versenyez. Munkaterve, tempója szerinte 1500 %-os, de maradjunk abban, hogy kevesen tudnak vele lépést tartani (én sem!).

A száraz tényeken túl: szereti, ha szeretik, szereti azt, aki szereti és ezt az illető tudomására is hozza. A közösséget igyekszik határozottan a tökéletes úton tartani, de azért hibázik néha. Tanul belőle és a szerint halad tovább. Szereti, ha valaki kimondja a tutit, de még jobban, ha megkérdezi tőle. Nem bánt senkit ok nélkül... kivéve a stresszes helyzeteket (például egy előadás), mert olyankor a hév, a koncentrálás eluralkodik rajta és a legközelebbi emberen csattan az ostor. Ösztönből old meg megoldhatatlan dolgokat és ismeri meg (ki) az embert. Mondhatnám, hogy igazi vezető, de nem... ahhoz kevés. Kell neki egy segítő jobb kéz, aki az Ancsi... (de róla majd máskor). Mindenkinek megadja az esélyt, de nem mindenki tud vele dolgozni. Egyrészt, aki nem érti a humorát, az alapból kiesik. Másrészt, aki túl komolyan veszi, amikor komoly, és nem figyel rá, amikor könnyelmű, szintén perifériára kerülhet. Aki azonban átmegy ezen a rostán, kizárt dolog, hogy ne szeressen bele az általa vezetett színházi létbe. Olyan körülmények között "dolgozunk" - az "alkotunk" jobb szó erre -, ami elfelejteti a hétköznapok buta, semmitmondó, szürke hangulatát. A varázs a jó hangulatban, az intelligenciában és az energiában rejlik. Neki mind a három megvan. "Azokon a napokon...", amikor mégsem, szívás van, mert akkor senkinek sem lesz meg. Mindenkit tud befolyásolni. Bízunk benne. Elengedhetetlen ez az egészséges rendező-színész viszony kialakításához. S ez lehet épp oly csodás, mint amilyen veszélyes, de Attila jó ember. Tudja, milyen felelősség van a kezében, és leszámítva az előforduló döccenőket, olyan utat mutat, ami ad, nem pedig elvesz.

Néhány gondolat a viszonyunkról: a közös pont nálunk nem a színház. Emberileg vagyunk nagyon egy hullámhosszon. A generációs különbség okozhatna gondot, de már a kezdetekben sem merült fel, mint probléma. Barát. Nem vagyunk egy szinten, mégsem lekezelő. Ismerjük egymás összes hibáját, de egyikünk sem hányja a másik szemére. Tiszteljük egymást. Mivel színész lelkesedésem lohad (ezt lehet, hogy csak a törődés miatt írom... a "Bandi, neeee, te olyan jó vagy...." mondatokért!), így a kapcsolatunk is át fog majd alakulni. Ezt mindkettőnknek el kell fogadnia, de a barátság meg fog maradni, az egy percig sem kérdéses.

Cziczó Attila - köszönök mindent!