"20 / 100 / Gabriella tizennégyszer" - Színészélmények

2013. november 20. - Gabriella tizennégyszer

A tegnapi Gabriella szokás szerint odab@?#ott. Oda tettük, ahova kellett. Pedig mennyire enerváltan és álmosan kezdtünk neki a délutáni szövegezésnek (főleg Béla és én – ki nemalvás, ki a földbedöngölő időjárás miatt). A megszokottnál is nagyobbakat ásítottam, már-már féltem, hogy kiakad az állkapcsom. Belém is állt az izgulás. Most mi lesz? Menni fog? Hol az energia?

12.jpg

Végül aztán jó lett, ment és ki tudja honnan a rőfös manóból, de az energiát is belepakolásztuk. Mondjuk csak fokozatosan, szó se róla. Az elejét kifejezetten komótosnak éreztem, elégedetlen is voltam, de aztán hallottam, hogy Béla nagyon jó időben kezdett részegedni, Tamás hozza a szolid Dánielt, már csak nekem kell beilleszkedni idegroncs, bosszúszomjas, tépelődő Gabriellaként. Próbáltam felspannolni magam a takarásban és remélni, hogy kirobbanó állat, vadállat lehetek. Dobra mentem, leütöttem, kötöztem, ragasztottam, pisztolyt fogtam rá. Beindult a jól ismert keringőtrió. Állítólag állat volt. Vadállat. Furcsán nem regisztráltam az előadás milyenségét, olyan fátyolos köd borult az egészre, amitől nem láttam tisztán, hogy ez most mégis milyen volt. A közönség részéről sem éreztem ezúttal a rezgéseket. Csak a végén szaladtunk, futottunk vissza sokat meghajolni.

De jó, hogy meglett a huszadik. Minijubileum. És centárium Tamásnak. Meg is köszöntöttük. Mintha meglepődött volna. Hát persze, ő csak csinálja, csinálja, mint egy örök körforgást, fel se tűnik neki hogy hányszor állt már ki a Jemol kamaratermében a csillogó közönségszemek kereszttüzébe. Számolgattunk mást is így a huszadik után: 280.