2013. december 1. - A nép ellensége (Gárdony, Nemzedékek Háza)

Egészséges a levegő idebenn. (by Ibsen) Keményen nyikorog a műbőr kabátom, lábamon a szereplő martens bakancs, ami csak abban különbözik az utcaitól, hogy fémbetétes. Súlyos teher. Kiil Márton szerepe is. Három jelenet, egy vicces, egy némán félelmetes, s egy nagyon kegyetlen. Gárdonyban állok a színpadon, tizenvalahány év után, utoljára még Baluval ökörködtünk a GMK utolsó előadásában, Kistata volt a címe, akkor százötvenen szorongtak a nézőtéren. 2013-ban már a tizenkilencnek is örülni kell. Állok a színpadon, s egészséges a levegő odabenn.

Fotó: Ódorné Cseresznye Virág

A jó színész kizárja a külvilágot. Általában próbálok jószínész lenni tanulatlanságom ellenére is. De Gárdonyban hogyan? Két autóval érkeztünk, s inkább kerültem egyet, csak lássák a többiek a ziczó köz feliratot. (A c-t mindig lekaparják a helyiek. Hahaha.) Gárdonyban otthon vagyok. S most állok a színpadon, mint a budapesti Fészek Színház előadásának szereplője, ami egyébként úgy budapesti, hogy a "céges" címünk H-2483 Gárdony, Erkel F. u. 2.  Itt székel az Egyesületünk. Csak. (Mert gárdonyi vagyok, na!) Hm.

Belépek a színpadra, szigorú, kegyetlen tekintettel, kizárnám éppen a külvilágot, de nicsak, ott ül a Magdi, Majszin Évi anyukája, mikor nyolcadikos volt, én meg elsős, nagyon tetszett, főleg a jósegge. Mellette meg Melinda ül anyukájával, mekkora rajongója volt kilencvenháromban az Óriások és Törpéknek, minden koncerten ott volt! Fellépek a színpadra, előttem Doktor Stockmann áll megszeppenten, én meg egyre inkább kizárom a külvilágot, de Szabó Ági annyira feszülten figyel a sarokból, eszembe jut, mennyire szétröhögte az első próbákat az idétlen barátnéivel, ja, hogy akkor még hetedikes volt? Mellette Bala és Petra lesnek, igen, Bala, akivel együtt lettünk cherneles jófej tanárok, ma már egyikünk sem az, kivéve egyet, mert akkora nagy jófejek vagyunk, hogy ő leszervezte ezt az előadást Gárdonyba, én meg mindent megmozgattam, hogy legyen előadás Gárdonyban, így lehetek most éppen a színpadon, a nagyon is ismerős deszkákon (mert azok sosem változnak, ahogyan a leamortizált pianínó sem, ki tudja azt, ki ejtette le húsz év előtt három méter magasból?), nézek szereplőtársam fejébe, halkan, de meglepően érthetően és érzelmesen mondom kegyetlen mondataimat, de látom ám, hogy Ági büszkén les rám, na ja, annakidején ott volt, mikor kezdtük, régen lehetett, Horn Gyula sem volt még miniszterelnök, de most ma van, végre Ancsit is meglátom, a jelen, mindig ott van, ahol a Fészek Színház, s ezért mindig ugyanolyan a Fészek Színház mindenhol, mert megcsinálja, s jé, hátul Máté ül az összedugdosott fény- és hangpultok mögött, mert megcsinálta ez a kispiszok, s én lezárom a párbeszédet, kisétálok a színpadról, de szemem sarkából látom az összes gárdonyit, akikért érdemes volt újból Gárdonyban színpadra lépnem.

Amúgy jól sikerült az előadás. Mert A nép ellensége egy jólsikerült előadás lett.