"Elsőmásodik" - Színészélmények

2013. december 3. - Az utolsó magyar

Sok idő után először szerepelek színpadon egy előadásban. Sok idő után volt egy premierem. És sok idő után volt egy második előadásom. A második mindig rosszul sikerül. Olyan, mint egy járni tanuló kisgyerek. A premieren még ott van a támogatása a próba folyamatnak, frissek az élmények, térden járunk/csúszunk. A második előadás pedig az elsőlépés sorozat. Bizonytalan, botladozó s néha el is eső. De jön majd a többi, s lészen akkor jobb.

DSC_4847.jpg

Szóval kedden volt a második. Az egész társaság szét volt esve kicsit. A koncentráció zavart volt, a jelenetek ritmustalanok. Valahogy semmi nem akart passzolni. Ahogy nem passzol az első felvonásban az sem, hogy Golgota elvtárs elküldi megbízottját a halálba. Az a második felvonás! Béla rossz nevet mondott. Nem kicsit tojtam be a fénypult mögött ülve. Most menjek be, és haljak meg? De akkor mi lesz a maradék jeleneteimmel? És hogy lesz idegen, ha Reich bácsi még él? (Mert mindkettő szerepet ő játssza!) Fél percig ezeken járt az agyam, amikor kijött egy furcsa hang a torkomon a takarásban, szerencsére hallani nem lehetett. Aztán megoldódott ez a probléma is, és nem haltam meg.

Ám van egy jelenetem Miklós Mátéval, aki Petőfia Zoltánt alakíjja. Máté nagyban mondja a szövegét, ám fingom sincs, mit kell majd mondanom, ha befejezte. Csak mondja tovább. Tágra zárt szemekkel nézek rá, hátha látja, hogy valami nincs rendben. Egyre hülyébben nézek ki fejemből, az agyam kattog, de semmi. Tíz perce mondja már a szöveget, de a válasz nem érkezik meg fejembe. Nem hogy a számba! Az utolsó pillanatban jut eszembe, gyorsan bemondom, vagyis inkább ordítom. Sok hiba volt még, de tudja mindenki mit, mikor ,s hol követte el. Az előadás mégis sikerült, a nézőinknek legalábbis tetszett. Egyik nézőnk aznap este küldte az alábbi szöveget:

köszönjük a lehetőséget! fergeteges volt! nem találok szavakat. nővéremmel beszéltük miután kijöttünk az előadásról, hogy ezt még egyszer látnunk kell! teljesen a hatása alá kerültünk! gratula mindenkinek! zseniális társulat! 

Ez, úgy gondolom, eléggé meggyőző! Jól esett ez a visszajelzés. És mi lett volna, ha hibák sincsenek? Amúgy folyamatosan javítunk, egyre jobb és jobb lesz! Gyertek el ti is, hátha hasonló érzéssel távoztok!