Valamikor 16 évesen volt egy álmom. Emlékszem, nappal volt már, félálomban voltam, azt hiszem, tudtam is, hogy álmodom. Egy furcsa párbeszéd zajlott le előttem, nem tudom, kik beszéltek, de az tisztán kivehető volt, hogy miről.

Két ember volt… És az egyik a nővéréről beszélt. Azt mondta a másiknak, hogy idősebb nála. Mármint a saját nővérénél. Ami ugye lehetetlen. Mert a nővérénél az ember csak fiatalabb lehet. De ez az ember mégis kötötte az ebet a karóhoz, a másik hiába próbálta meggyőzni. Aztán felébredtem.

Ilyen szürreálisat még nem hallottam (vagy álmodtam). Nagyon tetszett. Meg akartam őrizni, szóval leültem a gép elé, hogy kis jelenet formájában begépeljem. Nem emlékeztem az emberek nemére, de valamiért egy nőt akartam és egy férfit. A nő lett végül a bolond, aki így saját magáról hitte azt, hogy valakinek a nővére… Miközben később született, mint ő. Azaz csak a húga lehetett. A másik emberből egy doktor lett. Stílusos. Azt nem tudom, hogy honnan ismerik egymást, hogy ki az a férfi, akit Bélának hívnak, és mindketten ismerik, csak a nő az öccsének tartja, hiába fiatalabb nála. Mármint a nő. A Bélánál. Mindegy. Bonyolult. A jelenetet olvasva vagy látva kicsit kevésbé.

Kellett még egy vége-poén, valami csattanó, ami végül adta magát… De ezt most itt nem lőném le. Nem tudom, hogy juthatott eszembe álmomban egy ilyen jelenet. De ha megtörtént, megtörtént, és létezik a kis műalkotás, az én művem. Bár sose gondoltam, hogy egyszer színpadra kerül, ameddig a FészeKabarét napirendre nem tűztűk. Ebbe úgyis minden mehet, szóval simán belefér az én jelenetem is. Első (és valószínűleg utolsó) írói kreditem a Fészek Színháznál. Bevittem, és Attila megrendezte. Jó volt látni, ahogy ő rendezi az én írásomat, olyan különös érzés volt, és kellemes. Ketten együtt alkottunk egy egészet, ami persze az előadásnak csak egy kis része, de mégis ott van.

Van egy nagyon rossz vicc. Olyan rossz, hogy el sem mondom (plusz aki eljön pénteken vagy szombaton, úgyis hallani fogja). De én szeretem a rossz vicceket, és ez a vicc viccesen rossz. Az egyik próbán Hajnival voltam párban, ki kellett találnunk egy jelenetet, és nem nagyon volt ötletünk. Amikor valahonnan a semmiből eszembe jutott ez a vicc. Mondtam, hogy akkor csináljuk meg ezt. Innentől kezdve simán ment a dolog, egy percig sem vettük komolyan magunkat, főleg én nem. Imádom ezeket a szerepeket, imádok így beszélni… Ja, hogy hogy? Tényleg, el sem mondtam a viccet, meg a szerepemet. Na mindegy, nem olyan nagy szám.

És hogy miért beszélek erről, miután beszéltem a Béláról, meg a bolond nőről? Nos, a két dolog között kialakult egy misztikus kapocs, ami szintén az én fejemből pattant ki. Hogy mi (vagy ki) az, arról most nem beszélnék. Maradok inkább rejtélyes és érthetetlen. Minden kiderül napokon belül a FészeKabarén! (Péntekre még van jegy, este 9-től, csak nálunk!)