Sokszor felmerül egy kérdés nézőink, sőt a szakma képviselői között is: hogyan működik színházunk? Nos, megpróbálom röviden, egy blogbejegyzésnyi terjedelemben elmagyarázni. (Néha még én is rácsodálkozom amúgy!)

Arról már milliószor írtunk, hogy civil szervezet vagyunk, egyesületi forma, önkéntesség, mindent magunk, szerelemből, fiatalos, kicsi, érdekes, kortárs, amatőrök és hivatásosak együtt, és - elsősorban a szakma kirekesztése, másrészt a regnáló kormány színházpolitikája okán - mindenkitől független színház stb. A lényeg ismert - vagy ha nem az, elolvasható.

De hogy miből? Erről még keveset osztottunk meg olvasóinkkal.

Hiszen pénz nélkül nincs színház. (Sem.) Nehéz összeadni mindent, de évadonként kb. 3-4 millió forintból gazdálkodunk. (Az arányok miatt: egy erős vígszínházi előadás jegybevétele ez kábé.) Egy évadban van kétezer nézőnk, 70-80 előadásunk, 4-5 bemutatónk, szűkebben 15-20, bővebben 30-40 létszámú tagságunk. Jegybevételből, TAO-támogatásból, 1%-okból, mecenatúrából, barterezésből, és sok-sok önkéntes munkából tartjuk fenn magunkat.

Szóval a lehetőségek adottak, s most nézzük, mi az, ami megvalósulhat mindebből!

Létezésünk alapja, s egyben a legnagyobb támogatásunk, maga hely, a Jemol. (Köszönjük, Jemolimpex Kft.!)

A jegybevételünk adja költségvetésünk felét. A kezdetekben ez úgy alakult, hogy jöttek az ismerősök, majd az ismerősök ismerősei, majd azok ismerősei, aztán diákcsoportok, aztán egy-két felnőtt, aki valamelyik műsorújságban olvasott rólunk, s négy év alatt odáig jutottunk, hogy jelenleg a nézőink fele az utcáról betoppanó vadidegen - jórészt felnőtt -, jegyeink negyedét interneten értékesítjük, s a másik felét kell "csak" személyes kapcsolatokat felhasználva megoldani - bár ebben az esetben is inkább idegeneket: kollégákat, iskolatársakat sikerül elcsábítani hozzánk. Előadásaink fele megy teltházzal, s bizony van évadonként 8-10 alkalom, amikor csak néhány embernek játszunk - de egy néző is néző, ahogy Stubnya Béla szokta mondogatni. (Megjegyzés: senki sem gondolná, de egy harminc férőhelyes színháztermet sokkal-sokkal nehezebb megtölteni, mint 100, 200 vagy több férőhelyes nézőtereket. Hogy miért? Van sejtésünk, de igazi magyarázattal nem szolgálhatunk.)

A TAO-támogatás a legfontosabb bevételünk, hiszen egy összegben érkezik, s elég nagy értéket képvisel ahhoz, hogy például egy készülő előadásunk költségeit fedezze. Nem egyszerű hozzájutnunk, ami részben az összeg kicsinysége miatt van - a kétmillió forintot sem éri el, s hol van ez a taobajnokok százmillióihoz képest! -, másrészt egyre szigorúbbak a feltételek. Most éppen kilátástalannak tűnik, hogy hozzájussunk az idei összeghez, de nem adjuk fel, keressük a cégeket, hátha...

Állami, önkormányzati, EU-s pályázatokból sajna egy fillért sem kapunk mostanában. Várólistásak, vagy elutasítottak vagyunk. Valamiért nekünk nem jár. Hm. Néha becsúszik egy-egy mecénás anyagi támogatása - idén 100.000 -, de jellemzőbb, hogy tárgyi adományokkal segítenek bennünket. S mindent megcsinálunk magunk, ami kell. (Piaci értéken ez tízmilliós nagyság, hahaha.)

Így már talán érthető, miért olyan fontos az az egy darab jegy megvásárlása is. (Ha kell, írok erről bővebben. A téma kimeríthetetlen.)