Próba, próba, gilice... - "mov(i)e stars próbanapló"
Színházunkban próba hétvégét tartottunk. Új munkabemutatónkat raktuk össze pénteken és szombaton. Közben persze bent aludtunk. Stubnya Béla rendezőnk remekül átlátta az egészet, így a végére egy nagyon jó kis előadás lett. Aztán Anikó, és Attila is megnézte, s tettek hozzá kis pluszt, mint külső szem. Az én felelősségem a technika, ami szerintem szintén remekül sikerült.
Pénteken kora este kezdtünk el próbálni. Előtte Attila beszélt velünk, elmondta mi, merre, hogyan, miért. És azt mondta, hogy csak akkor csináljuk végig a hétvégét, ha tényleg meg akarjuk csinálni, és beleadunk minden energiát. Szerencsére mindenki úgy gondolta, hogy meg akarja csinálni. Így hát nekiálltunk.
11-ig nyomtuk a próbát. Összerakták a többiek az előadás menetét, lepróbálták, majd bemutatták nekünk. Én terveztem addig a technikát, és Attilával párhuzamban vágtam a zenéket hozzá. Nem lustultunk. 11 után nekiálltam összerakni a technikát. Volt egy kis segítségem is. Majd éjfél körül egy kisebb csapat gyűlt össze a teremben. Beszélgettünk, röhögcséltünk, próbálgattunk. Mindeközben világítottam be az előadást. Olyan egy és két óra között elmentek aludni a többiek. Én maradtam.
Még egy zenét megvágtam, bele-bele bóbisgatva, hiszen addigra már nagyon fáradt voltam. Így nagyon lassan ment. Majd fél négy körül kimentem cigizni. Utánam jött a másik Máté is, mert nem tudott aludni. Beszélgettünk, segített kicsit a dolgomban, majd fél hat körül együtt röhögtünk egy videón, amit találtam. Hatkor lefeküdtünk aludni azért mi is.
Kilenckor már talpon is voltam. Megreggeliztem, meg hasonlók, és kicsit frissebben már, összeraktam a maradék technikát. Tizenegykor nekiálltunk a második etapnak. Lenyomtuk egyben háromszor is. Délután fél négy körül végeztünk vele. És ott álltunk próba nélkül, a nagy kupiban.
Még rendet kell rakni, takarítani, és színpadot építeni, mivel másnap előadás volt. Sajnos, ahogy azt Attilával meg is jósoltuk, mindenkinek mennie kellett haza. Így hát leginkább csak hárman maradtunk, plusz Dávid kicsit segített még.
Összességében egy jó próbahétvége volt, persze kisebb bosszúságok mindig vannak, de ez természetes. És az előadás pedig remekül össze lett rakva. Már alig várjuk a holnapi napot, hogy bemutassuk.