2014. május 23. Fészek Színház

A májusi éjszakai színházsorozatunk utolsó előadása saját termés. Érett gyümölcs. Gabriella tizennégyszer.

Színházi nap. Portréfotó készítés Gimétől (kérésemre hátulról, legalább végre látom, miként is kopaszodom!), aztán haditerv készítés a következő évadról, utána meg...(jaj, a török rizst meg a padlizsános izét majd kifelejtettem), szóval utána ráfordulás a rutinra: bepakolás, szövegezés. Utánanéztem, kettőezer-tizenkettő október hatodika óta játsszuk (basszus, az öcsém utolsó születésnapjától!), azóta minden előadás előtt összemondjuk; ráhangolódásként, a biztonság kedvéért vagy csak azért a plusz óráért, amit egymás társaságában tölthetünk a lassan felépülő színpadon... igazából nem is tudom. De mindegy is. A miénk. Nagyon szeretjük. Annyira, hogy úgy néz ki ráhúzunk a tervezettre még egy évadot, csak úgy, szívből. Tulajdonképp kavics-színházként nem mernénk ezt megtenni, de hát a szabadságnak ilyen a romantikája.

Amúgy húgymelegben (láttátok? benne van!) készültünk a még melegebbre. Mert szünet, pihenő az előadásban nincs. A lámpák meg a nézők figyelme tovább fűt. Fura, hogy olyanok, akikkel hónapokkal korábban megvették a teljes árú jegyeiket, nem jönnek. Persze, mások igen, de azért a hiányzók hiányoznak. Alkotói büszkeségből. Mert mutatnánk magunk az egész világnak!

Ízekre szedtük egymást a színpadon. Mint mindig. Zsófi arcára a veszekedésnél kiült valami sosem látott (vagy eddig észre nem vett?); nem a harag és a lemondás keveréke, hanem az undor. Volt időm a monológja alatt centiről-centire átvizsgálni ezt az új arcot: féljek-e? Sokat változott. Pedig alig két rövidke évad. Csak a szemei maradtak ugyanolyanok. (Casanova sem nézett annyi szembogárba, mint a régóta pályán lévő színész(nő).)  Hullafáradtan, kifacsartan pakolunk magunk után, kapcsolódunk a levezető iszogatós, dohánytekerős beszélgetésbe. Erről, az évadutolsó előadásról. Jó néha valamit úgy befejezni, hogy tudjuk róla: nincs vége. (Ez a mondat a holnapi írásomban is benne lesz, bocs!) Még akkor is, ha biztosak lehetünk benne, hogy változni fognak a dolgok, hogy változni fogunk.