Sokat gondolkodtam, hogy mi legyen a cím. Több "mély" ötletem volt: Summer flashback, Múlt és jövő, vagy akár Hogyan csináljunk önállóan színházat?. Aztán végül a puritán, de misztikus GÉM mellett döntöttem. A többi kiderül, ha kattintasz.

 Szóval miért GÉM? Még valamikor tavasszal írtam a változásról.  Megemlítettem, hogy vannak színházas terveim, amikről egyelőre nem beszélnék, mert még nagyon bizonytalan. Bár legbelül kicsit már akkor éreztem, hogy ez a terv meg fog valósulni. Mert meg kellett valósulnia.
  Amikor realizáltam, hogy színházmentesen fogom eltölteni a nyarat, hacsak nem hozok össze valamit én magam, azon kezdtem el gondolkodni, hogy 5-6 emberrel alkotótábort kellene szervezni vidékre. A helyszínben biztos voltam: Biatorbágy. Sok minden köt oda: éltem ott több évet, jártam ott iskolába, és mivel a családom egy része még most is ott él, a mai napig járok oda. Ismerem a helyet. Sőt, maga az ötlet is itt kezdett el csírázni, amikor április 20-án, húsvét hétfőn (húsvéthétfő volt, csak ezért tudom a dátumot, úgybizony) jártam a várost.  
  Az is megvolt, hogy kiket kellene elhívni. Csak az nem volt tiszta, hogy mi legyen a produkció.  Csak úgy menjünk le, és majd valami lesz? Necces... Aztán eszembe jutott Máté GÉM című ötlete, amit korábban hallottam tőle. Diktatúra egy fantáziavilágban, milyen eszközökkel uralkodik a kisebbség a többség fölött, hogyan mossák ki az agyunkat, kicsit steampunk-os tálalásban, női szerepekben férfi, férfi szerepekben női színészekkel.

 Kiderült, hogy Máté eleve pont azokra a színészekre gondolt ehhez az előadáshoz, akikre én az alkotótáborhoz. Megbeszéltük, hogy akkor én leszervezem (meg szerepelek), ő meg megrendezi (ha nekem sikerül leszervezni). Szerencsére minden kiszemelt vállalta a szerepet, és hogy eltölt velünk öt napot. Nem fészkes produkció, de mindenki köthető valamilyen szinten a Fészekhez: jelenlegi tag/egykori tag/vendégszereplő.   Lelkesek voltak.  Máté ezt a kis kedvcsinálót írta akkor az előadáshoz: „Méregváros lakói mit sem sejtve élik életüket a demokrácia és szabadság illúziójában, mely a hírhedt diktátor, Gém gonosz varázslata. Egy ifjú költő van csak, ki átlát az álnok játékán, s próbálja a buta nép szemét felnyitni lázadó rímeivel. Gém vezér nem hagyhatja romba dönteni nehezen felépített álomvilágát, így egy fejvadász tehetségéhez fordul, hogy kiiktassa a rebellis rímfaragót…”

 Elkezdtem a szervezést. Tudtam, hogy van egy táborhely, ami jó lenne nekünk, és sikerült elérnem a polgármesternél, hogy adja oda ingyen az alkotótáborra. Bár végül két és fél napra kaptuk csak meg, de szerencsére a hátralévő időre átmehettünk anyukám házába a város másik végén (köszönet érte sokadszorra).  Az volt még kérdés, hogy hol mutatjuk be az előadást. Bevallom, ezen nem nagyon gondolkodtam előre, mellékesnek tartottam, gondoltam, majd valahol, ahol lesz hely. Tarlós István (csak hogy ne polgármesterurazzak már) viszont a beszélgetésünk után átküldött a Faluházba, hogy velük beszéljem le a színházas részt. Jobb lett, mint vártam, mert egy mindenkinek alkalmas péntek délutánon a Faluház szabadtéri színpadán adhattuk elő a darabot, általuk is hivatalosan meghirdetve és támogatva (köszönet érte sokadszorra).  
  Telt az idő, Máté serényen írta a drámát, találkozgattunk a csapattal, terveket szőttünk. Aztán eljött az első nap, ami kissé próbára tette a logisztikai képességeinket. Érdekesség: a Jemolból, ahol a kocsi volt (Orczy út, ha valaki nem tudná) a Wesselényi utcába, és onnan a Fővám térre legalább háromszor annyi idő volt eljutni, mint a Fővám térről Biatorbágyra. Belváros + kocsi = nem barátok. Megérkeztünk, vásároltunk, belaktuk a helyet, próbáltunk, díszleteztünk, jelmezeztünk. Alkottunk.

Túlzás lenne azt állítani, hogy beleszakadásig próbáltunk volna, és hogy tökéletes lett az előadás. De nem is ez a lényeg. Hanem hogy mi, fiatalok (a legtöbben életünkben először) kilépve az anyaszínházból, önállóan létrehoztunk valamit. Nekem pláne, hogy az egészet én hoztam létre a semmiből. De nem magamat akarom fényezni, hanem azt az augusztusi öt napot, meg a csapatot. Tényleg felemelő érzés valami olyanban részt venni, ami tetőtől talpig a tied. Látni, hogy emberek segítenek, még ha ők ezért nem is kapnak semmit, hogy mindenki azt akarja, hogy jó legyen, hogy megérte plakátolni, ha már 5-6 ismeretlen eljött, hogy mennyi barátunk buszozott/autózott le azért, mert kíváncsi volt ránk. Ezeket muszáj megtapasztalnia egy művésznek.  
  Nekem most ez a jövő. Részt venni egy csapatmunkában, megteremteni a körülményeket, elérni, hogy megkapjuk, amit akarunk, szerepelni, alkotni. Ezt szeretném kitanulni, csinálni, és egyszer majd talán (nem kizárólag) ebből még meg is élni. Szerintem sikerülni fog, de még messze a cél. Mindenesetre sokat lendít a dolgon, hogy egy ilyet sikerült összehozni. És ha már a jövő: az előadás nem arra lett kitalálva, hogy egyetlen egyszer adjuk elő. Eleinte úgy volt, hogy találunk neki játszóhelyet Pesten, ahol visszük tovább. Aztán sajnos nem úgy hozták a körülmények, hogy tudjuk idén folytatni. Cserébe viszont némileg módosított szereposztással, a 15/16-os évadban a Fészekbe fogjuk behozni. Az alap már megvan. Tehát Gém vissza fog térni. Mert a gonosz nem alszik, csak néha kicsit megpihen. Várjátok!

u.i.: a plakátot Miklós Marci, a rendező öccse készítette, köszönet érte sokadszorra.