A fejemben egy éles kérdés turkál,
Melyre nem jön válasz: Hol a Múzsám?
Az is lehet, hogy játszik velem tán,
Elbújt az én egyetlen furfangos Múzsám.
Tegnap még itt volt, nézett rám furcsán,
Ma megy messzi mérföldekre mámorító Múzsám.
Kerek, édes gyümölcsök mosolyognak egy magas fán,
De én alacsony vagyok; Hol van az én Múzsám?
Mint egy strici, hogy „Hol a kurvám?”
Üvöltöm a kérdést: Hol van az én Múzsám?

 Fekszek a parton és bámulok egy követ,
Minden egyes gondolatot egy-egy kihalt szó követ.
Lábamat nyaldossa néhány pajkos hullám,
De csak arra tudok gondolni, hogy merre van a Múzsám.
Írok néhány értelmetlen, üres sort találomra,
Színes foltokat festek unalmas, fekete taláromra.
Távol a tengerből rám kacsint egy sellő,
Hosszú haját fújja a lágy Nyugati Szellő.
Csengő-bongó hangján megkérdezi „Wie geht’s?”
Válaszom hogy útra kelek, mint egy vigéc.
Felkeresem Múzsám, úti célom Helikon.
Facér-kacér lánykák csalnak be a likon.
Hosszú út után elérkezek Tolcsvára,
Fáradt vagyok s betévedek egy falu menti korcsmába.

 Hűs boromat kortyolgatom,
Nincs egyetlen gondolatom
Sem, lelkemben nincsenek érzelmek,
Nem szólnak többé énekek,
Ezért vagyok most kétségben,
Ez tán az utolsó versem:
Ihlet az ihlettelenségben.

 2009. 05. 28.