Kell egy csapat! [Czattigyöngye] - Tia

„Csak a szépre emlékezem…” Hétfőnként társulatunk tagjait mutatom be ebben a rovatban.
A Fészek Színház alkotóit. Fiatalokat főleg. Ő és én. Személyeskedés következik:
ahogyan én láttam/látom őket. 
(Néha a színház is szóba kerül, ígérem.)

 

Emlékszem, amikor 2009. november 3-án először beléptem a Facultas Gimnázium mozitermébe, s ott ült velem szemben majdnem húsz színjátszani váró ifjú, hirtelen elhomályosult a kép, s egy arcot láttam csak magam előtt. Néhány hét múlva megtudtam, hogy Tiáról van szó. (Mert meg nem szólalt volna a leányzó!) Tyroler Cintia. Bonyolult a neve. S bonyolult ő is. 


Sári (Káélet)

Megfogott valami abban a szomorú tekintetében. Ami persze nem is igaz. Tia sohasem szomorú. (Amúgy.) Inkább komolyan komolytalan. Nem hinném, hogy nála látványosabban tudná valaki a nyugalmat megmutatni a világnak. Faarc. (Leegyszerűsítve.) Báj. (Férfiasan szólva.) Feszült kishitűség. (Legbelül.)

Ha pisztolyt fognának a fejemhez, akkor sem tudnám kézzelfogható érvekkel elmondani, miért tartom nagyon-nagy tehetségnek őt. Mert őszintén megvallva, nem sokat mutat magából. Mégis hiszek benne. Hiszek neki. Valami célja biztosan van! (Velem?)


Gyöngyi (Aha)

Néha azért megcsillant valamit. Ilyenkor örülök: lám-lám, igazam van! Szerintem mindenki szereti. Ő az egyetlen, akit nem lehet nemszeretni. Olyan... harmonikus látvány. (Azok az idomok, ugye srácok?) Azon sokat mosolygok, hogy a társulat bombanői fejüket verik a falba, mert nem értik, miért Tia minden fiú álma? Na jó, nyilvánosan egy fiatalember nem mutatja ki érzéseit, főleg nem egy tökmag irányában, de négyszemközt hányszor hallottam már, hogy hú, a Tia, de jó lenne!

Jó kis csajszi. És ha még el is hinné! Mert semmit sem hisz. Ha rajta múlna az emberiség sorszámozása, hatmilliárddal kezdődne a saját száma. Mert ilyen ő.

Ügyes, amúgy! Felkelti az ember érdeklődését. Tűzbe tenném érte a kezem. Kisajátítottam. Ő az enyém! Mert mellettem majd… Egy frászt!
Amíg ő ki nem mondja - mondjuk a tükrének -, hogy én vagyok, addig nincs változás. Marad ez a kívülről misztikus, belülről őrlődő fiatal lány.

Szerintem egyszer ordítva kéne kibőgnie magából ezt az összes szarságot! Elfelejteni, hogy „én nem…”! Mert az van, hogy „de!”.

A Káélet rántotta be a társulatba. Kicsi szerep - mondta ő -, kicsi lehetőség - mondták a többiek -, kicsi hit - mondtam én. De már Sáriként megmutatta nagy ritkán, miért is ragaszkodtam hozzá.

Az Iluska feldolgozásokban, a Fact Színpadtól megörökölt Ahában is voltak (nagy) pillanatai. Hogy mikor lesz végre egy (nagy) alakítása? Majd ha ő is akarja!

Én akarom. És várom. Ritkán hiszek annyira valakiben, mint Tiában.
Egyszer csak igazam lesz!

Tudod, Tia, nem különbözöl te másoktól. (Esetleg mások különböznek tőled!)
Mert akárhogy ellenkezel is, nem vagy te más.
Nemmás vagy.


Henrietta (iluska.wb)