Lefutni a Nagyvárad tér - Orzcy tér távolságot, csak hogy ne késsem le a darab elejét, egy elég érdekes kezdés. Lihegve, dobogó szívvel ültem le azt gondolva, hogy legalább lenyugszom a darab alatt, hisz csak nem lesz olyan durva...

"Nem? a F..t, nem!"

Igazi "cziczós" kezdéssel indítottak. Képileg akaratlanul a nem/más jutott az eszembe. ("Én vagyok a megerőszakolt lány a szomszédból.") Viszont a környezet gyors felvázolása után egy elég érdekes érzés fogott el. "Mintha" nem is történne semmi... most nem unatkoznom kéne?
És hogy-hogy nem unatkozom?

Mielőtt még meglincselnének a dühödt tömegek, ezt én igenis fantasztikusnak találom! Hasonlóval csupán a Becstelen Brigantik kocsma jelenetében találkoztam, ahol tizenhét és fél percen keresztül szinte csak sörözgető, beszélgető német katonákat láthatunk. 

Nem tudok rájönni, hogy az előadásban mivel tartották fent a feszültséget már az elején, az emberrablás előtt. Gondolom apró tudatalatti dolgokkal ("A kő szemek engem néznek?", vagy a fejünk felett lógó kis pisztoly...), de levegőt is alig-alig mertem venni.

Megismerni (többé-kevésbé) ezt a három embert elég sötét utazás volt. Kevés darab ússza meg szárazon, hogy teljesen antipatikus szereplők szerepelnek benne az előadás végéig. De ezúttal ez sikerült. 

A végén már azt kívántam, hogy mind a hárman dögöljenek meg...
A doktor azért, amit tett...
A férj azért, amit már rég megkellet volna tennie...
És a lány, mert ilyen életképtelen embernek nem kéne élnie...

Bár kitudja lehet, hogy csak a dob hozta rám a frászt végig...?