Kicsit szégyellem magam, mert nekem évekkel ezelőtt volt az utolsó Cziczótáborom. Az utóbbi években mindig úgy alakult a nyaram, hogy nem tudtam táborozni a többiekkel. Sajnálom, mert tudom, hogy nagyon jó a hangulat és rengeteg élménnyel gazdagodik az ember, miközben tanul is.

Na, de kezdjük az elején. Az első táboromban még a Bugyi csoportot erősítettem. Akkor még bugyii színjátszó voltam. Cselőtepusztán volt a tábor helyszíne. El sem tudtam képzelni, hogy milyen is lehet az. Sosem jártam még ott. Azt mondták, hogy nomád körülmények között fogunk táborozni. Se víz, se áram. Ajjajj. De belevágtam. Amikor odaértünk nem láttam vészesnek a dolgot. Egy kis házikó volt az erdő közepén. Na, de mikor elmesélték a történeteket... Akkor már nagyon paráztam. Rozsimargit, a kutyái... Jajjajj. De szerencsére ezt feledtette a sok színjátszás. A ház kertjének végében volt egy kis fából tákolt színpad, ott játszottunk. Mások még ott is aludtak. Meg a pelék is. De a kedvencem a citröenszínház volt. Ezt Attila autójában játszottuk. Valami fantasztikus volt.

Azt sosem felejtem el, mikor Ferivel elindultunk ebédelni a Naszály hegyen át és baromira eltévedtünk, nagyon meleg volt és vizünk is kevés volt, azt is Dominika itta meg mind. De estére odaértünk az étterembe. Koszosan, fáradtan. Már kedvünk sem volt hozzá, pedig úgy vártuk, hiszen mindig csak magunk által készített ételt ettünk a táborban.

A következő két táborom is Cselőtepusztán volt. Zalamerenyére sajnos nem jutottam el.

Szerintem mindenkinek jót tesz egy ilyen tábor. Ez időre elfelejtheti gondjait, bajait és felhőtlenül csinálhat színházat. Nagyon sokat lehet fejlődni egy ilyen tábor alatt. Sokat formálódott a személyiségem a táborok és az évek alatt. Sokszor írom, de nekem nagyon sokat segít a színház az önbizalmam fejlesztésében. Ha nem tartoznék ide, nem itt tartanék!