Húsvét hétfője van. Feltámadás, vödör víz népiesen, csokinyúl, pacsuli. A színházunknak relaxációs nap. Ránk fér a Színházi Világnap Hete után. Aztán szombaton majd megyünk Bugyira a mi kis Ibsenünkkel! Helyi fürdőorvosok, reszkessetek! És akkor, lássuk, mi is lesz még a nyúlon túl!

A múlt hét sűrű eseményeire emlékezünk délutánonként, a reggeli kakaó mellé pedig portrékat fogtok kapni. Színházunk tagjairól, színházunk tagjaitól. Tudjátok (?), sokan vagyunk, sok helyről. Zömmel csak az előadásokon találkozunk. De az egymás iránti kíváncsiság megvan, leültünk hát amolyan emlékezet-frissítő beszélgetésekre. Ezekből kerekedik ki a portréhét. Személyes kiválasztottjaim különbözőbbek már nem is lehetnének (legalábbis így hiszik), pedig például az egyik ugyanabba a felsőoktatási intézménybe járt, ahová a másik készül, a fiatalabb "Ezerszínben" játszott már akkor is, amikor a másik csak nézte, hová is fog kerülni..., mindkettő biztonsági tüskéket növesztett maga köré, mindkettő alkotni szeret, lelket adni  a nyersanyagnak, legyen az film vagy számítógépes játék, és... a többit hámozzátok ki az írásokból!

Mai locsolós kiszemeltem Tóth Ágoston (így szerintem csak a szülei ismerik, meg esetleg néhány tanárja) a Velencei-tó partjáról. Szóval a Guszti... (nem véletlen, hogy a képen lányok között...)

...1992-ben, a nyár kellős közepén született Budapesten. (Katonakoromból maradt emlékhelyem a tó a Kosztolányin, körötte a kiülős parkkal. Ugyanúgy jólesett körbesétálnom, mint neki gyerekként a nagypapával, miközben egymást bolondították történeteikkel) ... S valószínűleg a család is csak azért költözött le (miért így mondja mindenki?) az ezredfordulón Agárdra, hogy Gusztinak könnyebb legyen a vízparton fűzni a lányokat. Ugyanis hősünk világéletében imádott beszélni, élvezte a felkeltett figyelmet. A népszerűséget.

Kiskamaszként belevágott mindenbe, ami elé került (tánc, filmes szakkör, színjátszás).  Igaz, mindnek vége szakadt egy-egy év után, hol érdeklődő emberpalánta hiányában, hol azért, mert a színjátszó csoport vezetője (igen, bizonyos Cziczó Attila) felköltözött (ez is miért így mindenki?) Budapestre. Azért azóta is minden nyáron részt vett Attila táboraiban, így régi, jó ismerősként kapcsolódhatott be 2011-ben a Fészek Színház munkájába.

Ne tagadjuk, valami mocorog ebben a srácban! Aki képes egy drogprevenciós csoportban vezető véleménymegmondó lenni, úgy, hogy saját bevallása szerint sosem volt drogos... Öndefiníciója: "Iszonyúan jó vagyok maradandó első benyomásban", egészen pontos, kiegészítve azzal, hogy kaméleonként képes megérezni és magáévá tenni egy adott közösség hangulatát. Karakteresen rajzol és szereti az örkényi abszurdot. Könnyű megkedvelni és ugyanilyen könnyen megy hosszabb távon a társaság agyára. Miért is?

Látszólag laza, mint az a bizonyos, régi motormárka lánca. A Fészekben egyből főszerepet kapott: a lányok mágnesét, az élettel mégis hadilábon álló Andris szerepét a nem/más -ban. Aki alakítójához hasonlóan fél(t) felnőni.

Hiába a siker, hiába a példaképnek megtalált kedvenc partner (Andai Kati személyében), az idő haladtával egyre inkább úgy érezte, hogy ő már ebből többet kihozni nem képes (akar?). Mi volt a baj? A repertoár színház rutinja? Vagy a mindennel elégedetlen keresgélés? Az új bemutató, a "Hun vagyunk?" próbái? Talán maga sem tudja.

Mint, ahogyan talán azt sem, milyen ember is az igazi Tóth Guszti? Az-e, aki a bulikon a társaság középpontja és a számítógépes játékok kapcsolják ki, vagy az, akinek a kedvenc fészkes előadásai a felnőtt kérdéseket tárgyaló Gabriella tizennégyszer és A nép ellensége és igényli a szókimondó véleményt a teljesítményéről? Az-e, aki könnyedén elfelejtkezik a dolgokról, vagy az, aki csibészes mosollyal kér lépten-nyomon bocsánatot minden baklövéséért?

Egyelőre titok. Az biztos (?), hogy most fog érettségizni, hogy számítógép programozótól a kommunikációs szakemberig terjedő skálán adta be a felvételi jelentkezéseit, hogy a színházi jövőjében bizonytalan.