Ajkán jártunk a hétvégén: Arany Deszka Fesztivál! Egész héten erről mesélünk! Jómagam három részletben írom meg ajkai kalandunkat: a várakozást, az ottlevést, és az értékelést. (Vajon lesz egyezés?)

Nagyon régen nem voltunk fesztiválozni! Két éve utoljára, Vasváron. (Na, jó, közben bugyifeszteztünk rendszeresen, de az a hazai pályánk. Erre pont idén marad ki! És a büki barátságos találkozások, jaj!) Ha egy csapat önfenntartóként próbál színházat csinálni a mai helyzetben, ugye, akkor pont arra nem marad kerete, hogy kimozduljon otthonról. Erre mutattunk idén fügét, s egy elég komoly összeget arra áldozunk, hogy újra Ajkán és Vasváron is lássanak bennünket. És mi is körülnézhessünk a többiek háza táján.

utolsó ajkai vendégeskedésünk 2009-ben: Körforgalom (milyen gyerekek voltak még Veráék!)

Előtte. (június 7. péntek) / itthon

A Gabriella tizennégyszer lesz az az előadás, amit megpróbálunk 45 perc alatt az ajkai művközpont színpadára varázsolni. Lehetetlennek tűnik (idő hiányában), de megoldottunk már ennél nehezebb feladatot is. Mióta van saját terünk, technikánk, nagyon elkanászodtunk, s mindent a Jemolba tervezünk. Gabriella kalandja speciel nem is annyira a komoly díszlete miatt, hanem a tér elrendelése okán lett sajátos. Mindennek megvan a pontos helye, a lámpáinkat pont oda irányítjuk, ahová kell. A színészkék minden lépésüket megtanulták: hol mennek ki, hol jönnek be, hol ugranak egymásnak stb.

Ezért lesz izgalmas az új környezet. Megnőnek a távolságok, a nézők többen lesznek(?), a hangoknak hangosabban kell szólnia, meg ilyenek. Hogy maga a dráma mennyire lesz képes az ajkai előadásban értékeket felmutatni, pont ezek miatt kérdéses. Mert nagyon benne vagyunk amúgy. Tizenhatodszor játsszuk, mégis úgy görcsöl a gyomrom, mint az első előtt. Olyan jó lenne, ha sikerülne! (És a technika, ami az én feladatom, vajon sikerül? Annyira messze leszek a színpadtól, hogy apró bábocskákat látok csak az enyéimből.)

Mert ebben az előadásban tényleg benne van szívünk, lelkünk.

Hogy mire számítok? Nagyon jó hangulatra, üvöltözős színpadépítésre, frászban eltöltött nyolcvan percre, boldog összekacsintásra utána, a zsűri... a zsűritől bújtatott vállon veregetést, némi rendezési ötleteket, remek színészi teljesítményt méltató ódákat, s három szót: dramaturgia, nem, amatőr.

Közben. (június 8. szombat) / Ajkán

Az utazás remek volt, másfél óra két megállással, a város és a helyiek barátságosak, a színpad hangulatos, meg ilyenek. A lényeg: megoldottuk! Viszonylag visszafogott agyvérzések közepette sikerült mindent megvalósítanunk, s egy gyönyörű teret összehoznunk. Zsófi volt hasonló ájulásos állapotban, mint én, a fiúk nyugodtan várták a kezdést. (Csúsztunk eleve másfél órát, de nem miattunk!) Máté profi volt, Ancsi titkoltan feszült, de nagyon pontos és leleményes, így szinte otthoni környezetben játszhattunk. Dani meg nyugodtan hangolta dobját, mint mindig.

Kb. 30 néző jött össze***: na, ez nem jó hír. Ellenben feszülten figyeltek - s most valami nagyon bulváros jön! -, és így iszonyú atmoszférát teremtettek együtt játszók és nézők. Azt sem tudom, kit emeljek ki. Zsófi ma gyönyörű volt, igazi nő, a fiúk pontosak, férfiasak, harcosok! És Dani... basszus, úgy szólt az a dob ebben a hatalmas sötét térben! (És a technika is rendben ment.)

Hibák? Akadtak. Egy hangbejátszás félbeszakításával indult, aztán volt némi felesleges lihegés a színpadon, egy két hiányzó szünet, rossz hangsúly. Nem sok. Felszabadultan indultunk értékelést hallgatni és ebédelni. (Régen izgultam ennyire. Dehogy a zsűritől: előadás előtt!)

Utána. (június 9. vasárnap) / itthon

Hm. Az értékelés meglepő is volt, meg nem is. Pataki András és Perényi Balázs - a zsűri - méltatott, majd rendezgette az előadást. Nem volt bántó. (Két momentumtól eltekintve: fogalmuk sem volt, hogy van egy színházunk immár három éve. Ilyet nem illő efféle kaliberű színházi férfiaktól! És a pejoratív lefüggetlenszínházazásunk, na, az megér egy komolyabb gondolatsort! Mert hogy mi nem amatőrök vagyunk... Erről írok a héten!) A színészeket nagyon dicsérték, ám meglepően Zsófit legkevésbé. (Pedig.... pedig!) S persze, hogy volt dramaturgozás...! (És valami nagyon-nagy félreértelmezés. De hozzám fel kell nőni, mondatja velem egyediségem!) A hibákra pedig kegyetlenül lecsaptak: Tamás nem vett egy félelmetesen hosszú levegőt monológja előtt, Zsófi nem volt elég cinikus a kacifántos mondatainál, meg ilyenek. (De zsűrizni nehéz. Előtte és utána sokat beszélgettünk, s az nagyon emberi volt. És kölcsönösen szimpatikus.)

S ha már itt tartok (a negatívkodásnál), meg kell említenem még két dolgot. Minket kb. harmincan láttak. A 200 fesztiválozóból! A vasárnapiakat többen. (Ötször annyian.) Miért? És nem velünk volt ez kitolás, mert az esti előadások közül egy-kettő még kevesebb nézőt vonzott. (Meg kell említenem a soltisművek* évek óta jellemző haknizását: megérkeznek, bepakolnak, hazamennek, kapnak egy díjat, pipa, pályázatba beírva, dől a lé. Ennyi. Ennyi???) Halványarany lett a Deszka, pedig a szervezők tényleg mindent megtettek, de kevés a lelkesedés, kevés az érdeklődő (a másikra kíváncsi) színjátszó. (Mi MINDENT láttunk, igaz, felváltva, szépen beosztva a néznivalót. Tamás vállalta a legtöbbet. Könnyű neki, sörből kevesebbet igényel!)

Mert a szombat este-éjszaka remek volt! Felszabadult fészkesektől volt hangos az ajkai éjszaka. Nagyon jól éreztük magunkat. Színházról is beszélgettünk egy kicsit, próbáltunk ismerkedni - kevés sikerrel -, de élveztük, hogy ismét fesztiválozhatunk: ettünk, ittunk, művészkedtünk! [Mert ha rajtam múlik, nem mentünk volna Ajkára. Hiszen amatőrök vagyunk, még pedig olyanok, akik játszóhely híján kénytelenek voltak saját színházat találni maguknak, s azt fenntartani, ami csak úgy lehetséges, ha sok nézőt vonzanak előadásaik,  hiszen a jegybevétel az egyetlen forrás, de a sok nézőhöz sok előadás kell, ami azt feltételezi, hogy sokan vagyunk, így lehetősége van rengeteg amatőr színjátszónak színpadra lépni, s ez az egész generálja a minőséget, így egyre több hivatásos is felfigyel ránk, s most ott tartunk, hogy fiatal-öreg-öregebb amatőrök és profik játszanak ugyanazon a színpadon. De így is nehéz. Az ajkai és vasvári fesztiválozásunk az éves költségvetésünk tizedét teszi ki. Erre mondtam én, hogy luxus. De most, naná, én is azt üvöltözöm, hogy MEGÉRTE!]

Szóval jól telt a szombat éjjel - vasárnap hajnal. Jó volt együtt lenni - mennyi JÓ! - ezzel a hat emberrel: Tamással félszavakból értjük egymást, Béla egy nagyon kedves ember, Zsófival olyan az agyunk, mintha ikrek volnánk (és igen, nagyon szép és vonzó, s mindezzel együtt annyira kiemelkedett ebből a "mezőnyből", hogy csak NA!), Dani érzéki zenész, Máté nagyon figyel ránk, és Ancsi nélkül meg nem ér semmit semmi! Ilyen gondolatokkal is telt az éjjelem, majd megébredtünk a megszokott kollégiumban (évtizede járunk ide, jaj, de hiányoztak Bandiék!), Tamás és Béla már reggel 9-kor a nézőtéren ültek, később mi is bekapcsolódtunk, s egy frankó ebéd után következett az eredményhirdetés...

Íme!

A közönség szavazatai alapján miénk lett a BRONZDESZKA (30 néző látott minket!), a LEGJOBB NŐI ALAKÍTÁS (Zsófi) és a LEGJOBB FÉRFI ALAKÍTÁS (Béla).  A zsűritől Béla kapott egy megosztott LEGJOBB FÉRFI ALAKÍTÁS díjat (Szegedi Tamással, egy tényleg tehetséges fiatalemberrel közösen), mi pedig az előadásért egy arany minősítést**. (Pedig nem is kértünk. Minősítést.) És Pataki igazgató úr elhívott minket a soproni színházba vendégeskedni. (Na, ebből mekkora FESZültség lesz még itt....!)

a házigazda Alig Színpad előadása

Ennyi. Imádtam a fesztivált, nagyon tetszett az Affér Színház 'Örökvirág' előadása, a Szivárvány Csoport fodrásznője - ezt a kedves leánykát régóta kedvelem -, tetszett az előadások közötti és utáni hangulat, az összeszedett szervezés, a napsütés, és a könnyekig meghatódott Béla csillogó szemei a búcsú pillanataiban. (Na, ezért tényleg megérte!)

P.S. Meglátogattuk apukámat Gárdonyban. Másfél óra cziczós borozgatással zártuk a napot. Igen, ezt így kell!

Update!

* Tényleg nem írtam oda, hogy közben "lejátszották" - Béla és Tamás is megerősítette: szokásukhoz híven magas színvonalon -, de ettől függetlenül nem változik a véleményem a fesztiválokhoz fűződő kapcsolatukról. (És ez nem színházesztétikai kérdés, amúgy.)

** Mégis jár nekünk a minősítés. Köszönjük, MSz-JSz!

*** Pontosan 29 nézőnk volt. Megszámoltuk. (Ez azért fontos, mert 33 szavazatot kapott az előadás a közönségtől. Hehe.)