2011. október 11. - TI [Terra Incognita]. (Nyilvános főpróba.)

 

Érdekes a helyzetem, mert a legkevésbé színészként veszek részt az előadásban. Elsősorban rendezője, majd írója vagyok a komédiának. Nem véletlen, hogy – pont ezért – Zoltánként vagyok a legbizonytalanabb.

Színházvezetőként a feladatom, hogy „kielégítsem” társulatomat. Színt vigyek az életükbe. Politikamentesen. (Demokratikusan.) S a színház? A színháznak politizálnia kell! Odafigyelni a jelenre.

 

Színdarabunk a jelennek (és a jövőnek) szól. Szerepem szerint a vétlen katalizátor vagyok. Félelmetesen senki! Jellemző, hogy a színpadra beesek, majd egy pofonnal lépek le a színről. Nem egy hős jellem a karakterem. Miközben mégis nagyon emberi, hiszen a jobbféle hétköznapi (magányos) férfi ő: hisz a világ megváltoztathatóságában. Csak nem tesz érte. Hibás ezért? Nem hiszem.

 

 

Azt persze ki nem hagyhatom – bár ez egy színészélmény -, hogy elmondjam, miként is készült el a színdarab. Rendezője vagyok – ezért egy csipetnyi rendezőélmény. Két hónapot dolgoztunk vele, ebből bő egy hetet Merenyén, az alkotótáborunkban. Színészek vendégeskednek nálunk. Ez jó, ugyanakkor nehezítő körülmény is. A társulat tagjai hatalmas munkát végeztek, képességeik és lehetőségeik határán mozogtak mindvégig. A jelmezeket, díszletet, és minden apró kütyüt kétszázezer forintból hoztuk össze. S ez a pénz nem pályázati úton elnyert támogatás, hanem jegybevétel, adomány, és rengeteg „társadalmi munka”.

 

Az előadás sikeres volt. Tetszett. A két véglet: lenyűgöző és nehezen érthető. Hófehér. Mert tiszta. És őszinte.