Mielőtt ma elindultam próbára, próbáltam visszaemlékezni mikor is dolgoztam utoljára Attilával, mármint Cziczóval. Rájöttem. Nem volt nagy felfedezés, de Káélet. Az első Fészek Színházas darabom. Most nem/más, a Káélet folytatása. Imádtam nézni, imádtam tanulni a szöveget. Milyen lesz?

A próba nagyon jó Cziczós (azaz vidám) hangulatban telt. Hiányzott. Megcsináltuk a jeleneteket. Pörögtünk, én már nyáron megtanultam a szöveget, nagyon tetszett, és örültem, hogy megkaptam ezt a szerepet. Imádom Andreát játszani. Aki már látta, annak annyit üzennék, hogy kissé más lesz.

Az időm nagy részét a szövegmagolással töltöttem, aztán „elkezdtem" karaktert építeni, ami nem volt nehéz feladat, hisz szinte már kész volt. Mivel a múltját ismerem, legalábbis az anyjának. Nekem nagyon tetszik és élvezem. Ami számomra elsődleges. Megcsináltuk. Kész. Még egy-két összpróba és jöhet a finálé. Az előadás.

Amikor véget ért a próba, fáradtan ledőlünk a kanapéra, és én szomorúan konstatálom, hogy „Sajnálom, hogy már nem fogom kívülről látni." De emellett hozzá teszem, nagyon jó benne lenni, imádom. Mert ez NEM MÁS mint az élet, k****élet.