Az idei év meglehetősen mozgalmas volt, mind színházilag, úgy emberileg is. Ismét bebizonyosodott az elmélet, hogy gyorsulnak az évek. Nekem legalábbis biztosan. Ismét itt van az év második legrosszabb napja (december 30, amikor is írom ezt a kis szösszenetet), szerencsére holnap itt a legjobb, sajnos azonban holnapután az év legrosszabb napja következik. Emberileg fel sem tudnám idézni, mik történtek velem, és színházilag sem lesz egyszerű feladat, de azért megpróbálkozom.

a táborban - Ajnával

Januárban az év eleji punnyadás közben szinte azonnal várt minket a Májlájt, amit még 2011 decemberében elkezdtünk. Beszélgettünk, történeteket találtunk ki, alakult lassan, de biztosan. Közben a másik két csapat is bőszen készült. Elsőnek a nem/más lett kész. A „Káélet2", vagy olyasmi. Attila jól összerakta a teljesen különböző szereplőgárdát, pont miattuk lett ennyire színes és változatos az előadás, nagyon szerettem, főleg hogy már ismerős mondatok is elhangzottak benne. Az év előadása is lett, nálam is, meg az évad végén a szavazáson is. Megérdemelte.

Majd jött A nép ellensége. Egy kis Tamás, egy kis Ibsen. Egy kis klasszikus, egy kis fészek, rázva, nem keverve. Vendégszínészekkel, akiket mindig jó a színházban látni. Örültem, hogy egy ilyen fajta, az eddigiektől teljesen eltérő előadás is repertoárra került, ami még tovább színesítette a színházat. Itt is érdekes volt megfigyelni, hogy dolgoznak együtt a teljesen másféle színjátszók.

Aztán elbúcsúztattuk az Iskolapéldát. Jó volt játszani, örültem, hogy két évadot is megért, mindig szívesen emlékszem vissza négy szeretett karakteremre (igen, a végére még a hülye testtartásban ülő, folyton köhögő Révai Józsefet is sikerült megszeretni).

Majd jött a Májlájt bemutatója, a rekordhosszúságú próbafolyamat után. Érdekes kísérletezés volt, én szerettem, és szeretem, de a hosszú idő ellenére azért maradt rajta javítanivaló.

Aztán egy társulati ülésen megtudtuk, hogy fog kinézni a mostani évad. Aztán Bugyifeszt, mindenki szerelme, bár most egy kicsit talán gyengébbre sikerült. Aztán egy remek kis évadzáró. és a nyár. Munka, hőség, lustulás, munka... TÁBOR! A mi kis külön világunk. Egyre magasabb színvonalon megy itt a munka, és mellette még mindig jut idő a megszokott dolgokra is, a külön kis színházak, néha egy kis lazsálás is belefér. És megtanultam biciklizni! 21 évig kimaradt az életemből, aztán egyszer csak el kellett határozni, és két óra alatt sikerült. Köszönöm, Bandi! És ennyi jó új embert még nem ismertem meg, mint itt. Szép barátságok szövődtek, és ezt még meg is koronáztuk egy afterpartival Szentendrén.

Aztán megint iskola, de hamar folytatódott a színház élete, egy új bemutatóval, a Gabriella tizennégyszer-rel. Nem sokat tudtam a készülő előadásról, meg is lepett, hogy mennyire jól sikerült. Valahogy csak egy kisebb előadásra, egy kis kísérletező időeltöltögetésre számítottam, ehelyett olyan produkció lett, amit bármilyen más színház megirigyelhetne. És ez nem vicc!

Szinte teljesen átírtuk (vagyis Ny. Attila átírta, jobbá tette) a Májlájtot, kiszállt egy szereplő, de életszerűbbek lettek a karakterek, követhetőbb a történet, és még jobban élveztem csinálni. És már el is ment az év nagy része, de közben még egy nagyon fontos dolog történt: megkezdte a közös munkát Ancsi csapata, a Hun vagyunk? című előadásra készülve. Eleinte csak beszélgettünk, ötletelgettünk, majd lassan a karakterek is meglettek, és most, a mai próbán már hallottuk a történetvázat is. Tudom, hogy nagyon jó lesz, ennyire jó alkotófolyamatban talán még nem is vettem részt, és szerintem mindannyian közelebb kerültünk egymáshoz. Igazi csapat lettünk, és már nagyon várom!

És még a Romantikáról nem írtam, az idei „nagyprodukció", a mindent elsöprő új „cziczóabszurd". Elsőre valamiért mindig a hibákat látom meg jobban a rendezéseiben, most is így történt, sok dolog idegesített benne, de ezeknek mostanra a 99%-a elmúlt, szerintem kicsit még mindig kaphatna Antika és Kisgiza románca nagyobb hangsúlyt benne, de ezen kívül tényleg teljesen összeálltak a dolgok, és mostmár valóban annak látom, ami. Remekül illeszkedik a Fém, Iskolapélda, TI sorba, egy újabb téma szinte tökéletesen feldolgozva. Sokszor megnézhető, színes, ötletes.

Jövőre lesz még Romantika, Gabriella, egy búcsúelőadás erejéig a Gyenge vagyok, jön a Hun vagyunk?, és búcsúzunk a három tavaly tavaszi bemutatótól. Aztán tavasszal egy újabb családdráma, a Halhatatlan bemutatója jön majd, talán az eddigi legnagyobb falat. Sok minden vár még ránk, de az évad feléből én úgy ítélem meg, hogy most aztán tényleg működünk úgy, ahogy kell, száguldunk előre, ilyen jó eddig még nem volt a társulat működése. Öröm itt lenni.

Mindenkinek boldog új évet kívánok!