A 3 legjobb filmzene

Zene és film. Film és zene. Együtt lélegeznek. A zenének szüksége van a mozgóképre, egy klip nagyon sok mindent hozzá tud tenni egy számhoz. A zene a filmben legalább akkora szerepet tölt be, mint a történet, és a párbeszédek. Leforgattam már pár kisfilmet életemben.

soundtrack.jpg

Volt, hogy egy konkrét zenére csináltam, ilyenkor minden más a zene köré épült. Máskor a filmnek csak a vágója voltam, (nem szóltak bele, hogyan vágom, ebbe most ne menjünk bele), ilyenkor a zene csak később, a folyamat vége felé vált fontossá, sokat agyaltam, de azt hiszem, zeneválasztásban egész jó vagyok, és sikerült ahhoz a filmhez is hozzáadnom némi pluszt. A zene nagyon fel tud dobni egy jelenetet, rossz filmből jót persze nem csinál, de egy-két emlékezetes pillanatot mindenképp okozhat. Igazán persze akkor jó ez, ha maga a film is jó. Néha nagyon sikerül eltalálni, de néha, ha egy jelenetet nézek, beugrik egy zene, amitől szerintem még jobban működött volna a. Gyakoribb, amikor zenehallgatás közben magamban elképzelek egy kis történetet, ami ráillik a zenére, és amit leforgatnék hozzá, ha az én feladatom lenne. Következzen most az én TOP 3 soundtrack-em, amikor egy jó filmhez sikerült a legjobb zenéket megtalálni.

1. Attack the Block - Idegen arcok

Különleges a történet. London egyik lepukkant negyedében 14-16 éves fiatalok bandáznak, bicikliznek, füveznek, embereket rabolnak ki. Így élnek, de mégis szerethető fiatalok. A film elején becsapódik egy meteor a negyedben, amiből egy furcsa űrlény mászik elő. Aztán hamarosan érkezik a többi is, és a fiatalok felveszik ellenük a harcot. Általában egy filmnél, amit szeretek, nem a zene a legelső, ami be szokott ugrani. Itt azonban másképp van, ha valakinek ajánlom a filmet, az elsők között említem meg a zenét. Ennyire szerintem ritkán találnak el egy soundtracket. A nem saját zenék inkább a „telepi" fílingre erősítenek rá. Itt van a Sound of da Police KRS-One-tól, és a Youths Dem Cold Richie Spice-tól. A film egyetlen igazán negatív karakterének, egy őrült drogdílernek a rapjét maga a színész, Jumayn Hunter adja elő, ez a Get That Snitch. Imádom a rapet és a reggae-t, ezért nekem valóságos aranybánya ez a film. És a saját soundtrack is odaüt, a brit elektronikus duó, a Basement Jaxx csinálta, és a zenékben ugyanolyan remekül keveredik az „élet a gettóban" és az „ufópara", mint magában a filmben.

2. The Fountain - A forrás

Darren Aronofsky-nak ezt a filmjét ismerik talán legkevésbé itthon (azért vannak rajongók), pedig szerintem ez a legjobb. A látvány, a történet, minden lenyűgöző, olyan élményt ad, amit semmilyen más film nem képes. A történetről nem tudok úgy írni, mint az előző filmnél, és fölösleges is, ezt a filmet egyszerűen meg kell nézni. Tökéletes. És nem lehetne az Clint Mansell zsenialitása nélkül, aki minden Aronofsky film soundtrack-jét emlékezetessé teszi, olyan dallamokat teremt, amik nem csak tökéletesen simulnak hozzá a képkockákhoz, de akár külön is megállják a helyüket. Olyan zenék ezek, amiket soha nem felejtünk el. A Rekviem egy álomért zenéjét nyilván mindenki ismeri, de Aronofsky-hoz hasonlóan szerintem Mansell is A forrásban alkotta a legnagyobbat. Következik az egyik leggyönyörűbb filmzene, a Death is the Road to Awe. Én mindig beleborzongok, ha hallgatom. Most is.

3. 8 miles - 8 mérföld.

Mint már említettem, imádom a rapet. Hány Oscar díjas rappert ismertek? Szerintem nem sok van, de a kedvencemnek, akit először elkezdtem hallgatni, aki megszerettette velem a műfajt, neki még ez is összejött. Ő Eminem. A hatalmas zenei sikerek után úgy döntött, hogy filmen is kipróbálja magát, és bemutatja, hogy lett az, aki. A film örök kedvencem, Eminem színészként is nagyon jó, a lepukkant detroiti környezet, a karakterek, a rapcsaták, a szövegek egyetlen percet sem hagynak unalmasan. Eminem bizony megérdemelte azt az Oscar-t (még ha a díjátadó gálára nem is engedték el), mert a soundtrack, és talán Eminem legismertebb száma, a Lose Yourself tényleg hihetetlenül ütős lett. Két album is megjelent: a filmhez írt/ a film által inspirált zenék és egy másik albumon a filmben felhasznált egyéb zenék, pl. a Mobb Deep, Biggie, vagy Method Man. A Lose Yourselfet szerintem semmi nem pipálhatja le, persze a filmben nincsenek rossz zenék, de ez magasan viszi a pálmát. Bármikor feldob öt üres percet. Csak próbáljátok ki!

Címkék: zene vélemény