Közel félévig azzal "szórakoztunk", hogy az egész társulat főszerkesztősdit játsz(hat)ott. 22 hétig tartott a kísérlet, s mellékhatásként megíródott 230 blogbejegyzés. Hogy miért akkora cucc ez? Mert megmutatta, hogy miről is szól a fészekszínház: tapasztalni, tanulni, átélni, megélni, kiélni és megismerni. Mindent!

Fura közösség vagyunk mi. Hiszen ez a társulás több, mint egy színház. (Vagy kevesebb. Honnan nézzük?) Sokan vagyunk, sokfélék, de ami közös bennünk - a színház imádatán kívül - az az együttalkotás vágya. Nem véletlen, hogy sehová sem tartozunk. Nem fogad be minket az amatőr színházak közössége, a független színházak közössége, a drámajátékkal - azaz fiatalokkal - foglalkozók közössége. Magunk vagyunk. Magunknak?

Sokan nem tudják - főleg a fentebb felsoroltak közül -, mivel is foglalkozunk. Van havi 8-10 előadás a (saját) színházunkban, ennyi. Ennyi? Elárulom: nem! Mert aki közénk kerül és itt is marad (nagyon nehéz ám megragadni köztünk!), az tudásra tesz szert (magyarul mondván), megismeri fizikai, mentális, értelmi határait (pedig ilyen kifejezések nem is léteznek, hahaha), de ami a legfontosabb: megismeri önmagát.

Felsorolni sem tudnám, mi mindent "tanulhat" meg az a kitartó fészkes, aki vállalja a megpróbáltatásokat. Egy kis ízelítő...

Színpadra állni magabiztosan, hittel, alázattal. (Első számú színházas alapszabály, ugye?)
Véleményt nyilvánítani. (Korrekt, őszinte, felvállalt nyíltsággal.)
Vitatkozni és egyetérteni.
Értelmes mondatokat leírni. (Na, ez a blog!)
Közösségben alkotni, elfogadni másokat és önmagunkat, szabályokat hozni és betartani.
Tenni egy célért. (Akarni!)
Ismeretlen ismeretekkel találkozni.
Felelősséget vállalni.
És porszívózni, felmosni, jegyet árulni, közönséget szervezni, teát főzni, e-mailt írni, díszletet építeni, hang- és fénytechnikákkal megismerkedni, rendezni, írni, sminkelni, memorizálni, társművészetekkel ismerkedni stb.

Elolvasva nem nagy cucc, mi? Átélve azért elég nagy flash. (Ugye, így mondják a mai fiatalok?) És nem is könnyű. Mert nem mindenkinek sikerül! De aki közöttünk van, az mind megpróbálta - legalább. Hm.

Csináljuk ezt a katyvaszt, amit sokan nem értenek, sokan mégis szeretnek. A saját tempónkban, a saját elképzeléseinket megvalósítva, erőn felül - naná! -, s néha hibázva. De fel nem adjuk! (Hiszen már iskolapélda lettünk. Egy csomó ember beszél rólunk és kíváncsi ránk!) Hogy őszinte legyek, a jelenben a legnagyobb feladatunk megbirkózni az amatőrséggel. Elfogadtatni vagy elfogadni. Mert mit is jelent ma Magyarországon ez a szó: amatőr? Rossz, rosszabb, más, gagyi, olcsó, vagy mi? Minőségi, mennyiségi, esztétikai, vagy simán egzisztenciális jelzőként használjuk? És egyáltalán: miért használjuk? Ja.

Amúgy?

Semmi különös. Elég jól megy a Romantika. Esküszöm, nem mi csináljuk, semmi bindzsi nincs benne, mégis valahogy nagyon nehéz jegyet venni az előadásra. A Gabriella tizennégyszer már gyengébben teljesít, de nem is csoda: annyira vérkomoly, hogy már fáj. (Pisztoly van benne, könyörgöm!) A nem/más hamarosan búcsúzik, A nép ellensége örökdarab, játsszuk, ameddig csak lehet. És már félkész állapotban várja a nagy beindulást a Hun vagyunk?, s heteken belül indulnak Az ezeregyéjszaka meséi próbái. Itt tartunk éppen. Az már tuti siker, hogy az idei évad gazdagabb mindenben, mint a tavalyi. (Az eddig legjobb, mielőtt orbanizálná valaki a mondatot!)

Tervezzük a jövőt, "vértizzadva" de baromi lelkesen és jókedvvel csináljuk a jelent, élvezzük a közönség szeretetét, nem értjük a "színházi szakma" fennkölt és bugyuta lenézését. De - amúgy - halálelégedettek vagyunk. (Persze nem dőlünk hátra, mert hogy is nézne ki!) 

Ez az én romantikám: együtt lenni az enyéimmel. (Kösz, srácok!)

Sok komolyságról írtam. A hétre ennyi elég is lesz. Mert mától szabad a pálya, a leglelkesebb szerkesztőkkel - H.Máté, Tamás, Dávid és a két Attila - folytatjuk blogunk "üzemeltetését. Én kezdem.

Játsszunk! A játék neve... Nincs neve. De néhány színpadra vitt drámánk története megnyúlik, és kiderül a múltja. Mégpedig úgy, ahogy fiataljaink látják. Kíváncsian várom a Gyenge vagyok, az Iskolapélda, a Műköröm és a Májlájt előzményét! S a héten még lesznek színészélmények a Romantika hétvégéről, próbanaplók a Hun vagyunk? készülődéséről, s Bandi egy komolyabb írással örvendeztet meg bennünket a jegyeladás és közönségszervezés rejtelmeiből. S még az is lehet, hogy leírom ezt a furcsa-érthetetlen-agyatlan-önző-kirekesztő kapcsolatot, ami jellemzi a fészek és a szakma együttnemélését. (Hogy kire utalnak a jelzők, tessék kitalálni! A széksorainkat megtöltő emberkékről nem írok. Minek? Velük értelmesen meg tudjuk beszélni az... az izét.)

Jó hetet!

(Ja, és lassan jubilálok! 25 éve a pályán: ezt kapd ki, Karola!)