A kezdetek. Kedves Nézőnk ma már nem is gondol bele, hogy Kedves Színházunk nem mindig így nézett ki. A Jemol épületének hosszú történetében csak az utóbbi pár évben szerepel a Fészek Színház. Régebben ott, ahol most társalgó, pihenő, színházterem, öltöző van, nem volt túl sok minden. A Jemol tárolt ott mindenfélét, építési anyagot, miegymás. Aztán lassan realizálódott, hogy bizony ez lesz A színház, a Fészek Színház, ami akkor még nem is létezett. És minden megkezdődött.

Megpróbálom megközelíteni ennek a vicces oldalát. Hogy mivel járultam hozzá a színház fejlődéséhez? Hát, leginkább a személyiségemmel. Tudni kell, hogy nem sokat lehet velem kezdeni, ha ilyen munka adódik, általános feladatokra úgy-ahogy jó vagyok, de egyébként nem. Szóval az ilyen „fejlesztős, építős" feladatoknál amit nyújtani tudok, az, a napi munka 5-10%-ának elvégzése mellett, leginkább a társaságom. Ami lehet terhelő, vagy élvezetes, embere válogatja. Minden esetre mulatságos anekdotákat, vicces emlékeket hagynak maguk után ezek a napok.

Emlékszem, amikor leégett a hátsó rész, ahol a színháztermünk van. Mennyire szerettem volna ott lenni, segíteni, részt venni, megoldani. De persze erre nem adódott lehetőség(kivéve egy roppant hideg, és nem túl komolyan vett próbát az egyik fenti irodában). Aztán folytatódtak a dolgok, a hátrányból előny lett, ment a fejlesztgetés. Én persze valamilyen oldalról szinte mindig részt vettem a dolgokban, ott voltam, vagy néha nem, próbálkoztam, segítettem.

Baki nem csak a színpadon történik, a valóságban is. Mióta működik a színházunk, ilyenek talán velem történnek legtöbbet. Azt kérték, járassam le magam a blogon ezekkel a történetekkel, hát legyen. Annak a vécépapírnak a felbontása, ami egy előadásban kellék, például tipikusan ilyen. De kezdő voltam, na. Vagy amikor az ember próbál kihúzni valamit a konnektorból, de ehelyett valahogy a konnektort tépi ki a falból. Amit aztán próbál eltitkolni és egyedül megjavítani, de Élet bácsi nagyszerű közreműködése miatt Attila pont akkor sétál be a színházterembe.

Sok-sok ilyen dolog történik, főleg velem. (Nem tudom, az olvasó mennyit tud meg rólam ezek alapján az írások alapján, szóval próbálok minél többet mondani.) De hát... Van egy színházunk! (Mi mással is zárjam bejegyzésemet?)

Ez a mondat jó sokszor elhangzik, elhangzott, és mi hoztuk létre, csak a miénk, a mi munkánk. Ennyi közhely elég is lesz egy bejegyzésbe.