2014-ben minden lesz... valamilyen. Vicc nélkül.

A mostani ciklusomban megállt az idő. Egyre sürgetőbben érzem, hogy változnia kéne valaminek. Vagy nekem, vagy a körülményeknek. Az étvágyam sem az igazi. Megemészthetetlen, amit kapok (kapunk). Gabriella például utál. Megvet. De képtelen nélkülem élni. Megélni. Ezért jön velem, akárhová megyek. Mert jövőre tutira elindulok... városról-városra. Színpadról színpadra. És keressük majd együtt az igazságot. Mit gondoltok, van mértékegysége?

Carolinával a kabarénkban

Úton lenni jó. Maga az élet. Hát útra kelek újra. Csak vennem kéne előtte még: okos könyveket, koptatott köpönyeget, vitamindús gyümölcsleveket, egy forró fürdőt, mély levegőt. Mert pénz híján annyira bizonytalan minden. Gabi (bocs: riella) karjába nem kapaszkodhatom, kapcsolatunk érintés nélküli. Számomra ez roppant kellemetlen. Pedig nem vagyok akárki! Voltam az elnöki bizottság vezetője, márciusig meg maradok még polgármester. Igaz, egy csőd szélén lévő városkában, Norvégiában, vagy hol. De lesza...., szóval, azt. Az ember kitart a végsőkig, családja, munkája, igaza mellett. Ha nem tenné, maradhatna-e ember? Amennyiben mégis minden kötél szakad, nekiiramodhat, szabadon. Északnak, nyugatnak, mindegy, csak a hegyek legyenek szépek. A többi dolgot majd elviszem magammal.

Nem örülök, hogy nem látok előre. Még egy nyavalyás esztendőcskét sem. Kéne a biztonság. Legalább az érzete. Ha az ember odáig jutott, hogy van mit megvédenie, van mihez ragaszkodnia, akkor törődnie is kell ezekkel, nem?! Ha csinálsz a semmiből színházat, akkor felelős vagy a megszelídített színészek iránt. Ülj közéjük és játszatok! Mondjuk egy kastélyban... , egy zeneteremben vagy egy apró Fészekben legalább! A lényeg, hogy élvezzétek! Mert csak kabaré az egész, pipaszár lábakon.

Azt csak remélhetem, hogy akiknek eddig is, azoknak ezután is szükségük lesz a munkámra, a mosolyomra, a tapasztalatomra. Egy biztos: amikor elindul a hajó, nem szeretnék a partról fájó szívvel integetni. Főként, ha rajta lesz a holnap hegedűse.

Ez a jövő már volt egyszer és mi mégis itt vagyunk. Miért nem tudunk ennek örülni?

Szóljatok, ha hullanak már... a csillagok!