Színházi helyzetjelentés

Próbák folynak színházunkban. A mi kis csapatunk Dáviddal és Mátéval (ugye mindig a másik) próbálja a 'Colour House'-t. A 'Comment Lájv' csapata is nagy erőkkel halad. Közben folynak a 'Mov(i)e Stars' próbái. Péntekenként, néha vasárnap, mozgásra adom fejem. S a színházunk is változóban, de erről majd később. Attila már írt róla.

(Nyugalom, a fotó nem a valóság! Nem így nézek ki valójában.)

fotó (2).JPG

A mozgáspróbákon mindig csak az első felén veszek részt. Ennek legfőbb oka, hogy én nem szerepelek az előadásban, legalábbis nem olyan szinten, mint a többiek. A technikáról még nem sokat tudok. Hamarosan egyeztetek Bélával is róla. A mozgásban viszont örömömet lelem. Koncentrálni a testre. Végig zongorázni minden testrészem. A gyakorlatokat, amiket Bélával csinálunk, már ismertem előtte is. Nem először találkozok a mozgással. De Béla jobban figyel, mint azok, akikkel eddig csináltam. Nézi személyenként, hogy mi a hiba, vagy hogyan lehetne még jobb.

Az utolsó próbán már egy hosszabb mozdulatsort is végig csináltunk. Közösen mozogtunk. Odafigyeltünk magunkra, és a többiekre. Persze van, akinek jobban megy, van, akinek nem annyira. De együtt jó lesz. Béla is akarja, és mi is akarjuk. És megjegyezném, hogy Béla nagyon jól mozog.

A 'Colour House' pedig szerintem már készen van. Na, jó az túlzás. De ha most kéne előadni, akkor elő tudnánk. A szövegem nem 100%, van két rész, két hosszabb szöveg, ami csak ímmel-ámmal megy. De maga az előadás egyben van, és jó is. Részeken javítgatunk, mozgásokat csinálunk, és egy verset javítunk, ami benne van, és hangzatosabbá tesszük.

A bejegyzésem második felében az amatőrségről írnék. Először elmondanám az én véleményem.

Ki az amatőr?

Olyan ember, aki szeretetből, akarásból csinál egy olyan dolgot, munkája mellett, szabadidejében, amit mások hivatásként, pénzért csinálnak. Mint mi itt a fészekben. Ez nem jelenti azt, hogy nincs olyan jó, nem jelenti azt, hogy nem ért hozzá. Mert ha te értesz a kasszakezeléshez, mert az a munkád, akkor nem érthetsz a focihoz? Na.

Bemutatkoznék! Horváth MJT Máté vagyok. Azaz. Horváth Mindent Jól Tudó Máté, aki vagyok. Mert én mindent jól tudok. Tehát az előző állításomat is jól tudom. Nem? De! Na, ennyi!

Szóval! Attól sem függ, hogy tanulta-e. Hiszen ha nem tanulta volna az amatőr, akkor nem is tudná csinálni. Ő lehet nem ült be az iskolába miatta, de tanulta máshonnan.

Kedves szűken látó barátaim! Az amatőr nem rossz! Meg van ugyanolyan jó, mint a profi. Nem? De! Na!

Megkérdeztem néhány embert, hogy számukra mit jelent az amatőr szó. Mit jelent számukra, ha valakire azt mondják: amatőr. Két fajta válasz érkezett a többségben. És sajnos elnyomó részt a pejoratív értelmét hallottam vissza. 50 embert kérdeztem meg. 16/34 volt az arány.

Volt egy két gyöngyszem is a válaszok között. Például valaki először visszakérdezett, hogy: „Az az, aki a filmekben a színészek helyett akcióskodik, ugye?” (miután felvilágosítottam, megkaptam a választ)

Megkérdeztem, hogy elmennének-e egy amatőr előadásra? A válaszok aránya: 13/37
50 emberből csak tizenhárman mennének el egy amatőr színtársulat előadására. Eléggé kevés.

Aggasztóan.

Csak egy a probléma. Aki ezt olvassa, valószínűleg nem pejoratív kifejezésként használja az amatőr szót. A kérésem viszont az lenne, hogy osszátok meg ismerőseitekkel. Hátha átgondolják, és megnézik, mi is ez.

Amúgy tegnap este volt egy 'Az utolsó magyar' előadásunk. Tele bakikkal, félrebeszélésekkel. Jövő héten olvashatjátok a színészélményemet itt a blogon. Illetve olvashatjátok pénteken Barabás Tamással való beszélgetésemet is.

Kellemes hétvégét!