Nem mondom azt, hogy jó volt. Azt se, hogy rossz. De még csak azt se, hogy közepes. Sőt, azt sem állíthatom, hogy a jó és a közepes között helyezkedne el a skálán, és igazából nem volt a közepes alatt se és a rossz felett sem. Bármit is mondok majd róla, arra még várni kell.

Amint elfoglaltuk helyünket a bordó bársonyon, azonnal magával ragadott az izgatottság. Vártam. Izgatottan. Izgatottan vártam. Vajon milyen lesz? Nem sokat tudtam a darabról, éppen csak annyit, hogy két ember várakozik a semmire és mindeközben dolgok történnek. Történnek dolgok. Vagyis nem. Nem történik semmi, mert várunk. Várjuk, hogy elkezdődjön végre az előadás. Nézegetem a furcsa öltözetű embereket; talán ők fognak hirtelen felugrani a színpadra és el… nem, ez kőszínház, ez nem az a hely. Az előttem elterülő sorban kicsit srégen tőlem jobb kéz felől a Modernizmus Kelet-Európában nevű tantárgy tanító nénije ül, aki kábé két éve, (de lehet van három is) hogy tanította nekem a Modernizmus Kelet-Európában nevű tantárgyat az Eltén. Érdekes. A hölgy, aki mellettem ül kettővel netán hárommal rendkívül bosszantó. Két táska is van nála, azon kívül, hogy van nála még egy nem tudom, hogy kell leírni, de nem is érdekel: retiküll, s ezen kívül egy zarás, meg egy báskás, vagy berskás bevásárló bizbasz, amibe bele lehet helyezni a bevásárolt dolgokat, s így azok könnyen hordozhatóvá válnak, ha éppen az ember egyszer csak úgy dönt, hogy mindezen esemény sorok után, beül a Katona József Színházba Godot-ra várni. És nekem emiatt a bizbaszok miatt kell áttuszkolnom a sovány seggemet a széksorok szűkös hágóján, mert ez a nőstény…

Végre, a függönyök elvonulnak két irányba és megpillantjuk a nyitó képet két remek figurával. Egymást jól kiegészítő komikus páros, amit nevezhetünk úgy, hogy Stan és Pan. Vagy Vladimir és Estragon, ahogy a darabban hívják őket, de ez mindegy is, ezek csak nevek, a lényeg, ami nem változik, az az, hogy a színészek jól hozzák a két karaktert. De ezen miért vagyok meglepődve, hisz ez a Katona baszd meg! Na de menjünk is tovább, mert van itt még egy dolog rögtön az elején, ami  szemet szúr. Szembe mászik, ha úgy tetszik. Nem lehet nem észrevenni. És ez nem más, mint a korong. Igen, a korong, amin történik az előadás. Konkrétan az egész előadás maga egy bazinagy korongon játszódik. Miért? Pontosabban miért kell ez? Mert sok a pénz és amúgy se sok díszlettel operál ez a darab, akkor rakjunk be egy korongot és azzal feldobjuk? Szimbolizál valamit? De nem is ez az első kérdés, ami eszembe jut, hanem az, hogy hogyan sikerült ezt berakni? Jobbról vagy balról? Esetleg felülről. Egyébként az előadás előre haladtával körvonalazódni látszik a jelentés: végtelenség, önmagába fordulás, vagy valami ilyesmi. Mert a kör ilyeneket szimbolizál. Már ha ez tényleg kerek egyáltalán, mert ahogy haladunk egyre gyanúsabbá válik ez a karika. Szerintem nem is kör, csak elölről nézve tűnik annak, de tuti nem az, mert az az egy szem fa, ami van a színpadon mint díszlet, az nem a korongon van rajta, ellenben nincs annyira hátul, hogy a korong mögött legyen…

Hagyjuk ezt, jó az a korong. Megvan a szimbolikája, megvan rá a zsé is, és különben is ki lett az használva párszor, mint gyenge poén. Például altatásnál Vladimir ringatta a korongot, hogy Estragon elaludjon, meg volt egy-két ilyen billegtetés, ami nem mindig jött ki jól, de ha igen, akkor se értem, hogy minek és… ha már szóba került a gyenge poén, hát abból akadt bőven. Pisi-kaki töménytelen mennyiségben: ki fingott, ki a büdös, lábszagom van, neki meg a szája bűzlik, jaj elestünk, jaj most mi lesz, hogy állunk fel, add a lábad, nem disznókéz és így tovább pont-pont-pont. Bizony, a buta közönséget ki kell ám szolgálni, és mi kaptuk is orrba-szájba a gecit.

De most jöjjön az, ami jó volt. Kulka jó volt. De Kulka az Kulka, tőle nem várok mást, minthogy jó legyen. Ezzel szerintem sokan vannak így. Zárójel bezárva. Amikor megjelent a színen, akkor mindig hozott magával egy szelet, valami többletet. Hirtelen kifútta a színpadról a pisi-kakit és egyből megdermedtem, valamiféle mélységet kínált a karaktere, és ezt jól át is adta. Habár a második felvonásban voltak gyengébb megmozdulások, gondolok itt az esetlen földön való hempergésre, ami nekem hiteltelen volt. És fölösleges. És egyáltalán miért kellett ezt két felvonásra bontani? De mindegy maradjunk a jónál. A jónál maradjunk. Mert, ami jó, arról beszélni érdemes: Keresztes Tamás. Emberek, ha másért nem, az ő monológjáért érdemes megnézni ezt az előadást. Lenyűgöző teljesítmény mind fizikailag, mind szellemileg, mind előadva, szóval mindenhogy. Ja, és vicces is. Az a pillanat, az tömény színészet volt. Le a kalappal. (És gondolkodj!)

És végül beszélnék még az ötödik szereplőről is. A kisfiú, aki kétszer fél percet van a színpadon. Mit is mondhatnék? Szegény. Leginkább ezt. Szegény pici fiút a gonosz producerek beleerőszakolták az előadásba, mert cuki és nem tudom, de minek? Mi-nek? Na vajon? Hát emberek, én nem tudom, biztos valakinek a fia. Remélem azért ő élvezi ezt csinálni, mert ha ez így van, akkor semmi kifogásom ellene, csak… tudjátok. Minek?

Összegezzünk! Tehát ez az előadás véleményem szerint jobb lenne, ha kiszednék a pisi-kaki poénokat, meghúznák egy kicsit a fölösleges önismétléseket, amik ugyan kifejezőek, de kevesebb is elég lenne belőlük, mínusz a kisgyerek, mínusz a korong, és egy felvonásba lenne sűrítve, közelebb téve a közönséghez; tehát kamaraszínházas felállással még akár zseniálisnak is mondanám. De így nekem ez csak egy erős közepes.

ui.: ez nem egy hozzáértő kritikus véleménye