Hol volt, hol nem volt - kezdőlökés

Talán néhányan láttátok 2009-2010-es évadban az Új Színházban (mindig teltházzal) játszott abszurdunkat, a Fémet. De miért éppen az Új Színházban voltunk, miért volt mindig teltház, miért írok erről bejegyzést, mikor már nincs is műsoron és nem mellesleg miért nincs már műsoron? Volt egy jó darab, jó anyag, egy (lelkes) csapat, de jött néhány változás, az egész mégis kvázi A(z egyik) Fordulópont volt. Mindez már történelem, a Fészek számára viszont kitörölhetetlen, talán meghatározó is (a többiek nevében nem jelenthetek ki ilyeneket - nagy szavak, persze mindennemű testváladék nélkül).

Száraz tények: 2009-ben Cziczó Attila Fém c. drámája megnyerte a "Kőfal-Pálya II." pályázatot. Ez azzal a remek lehetőséggel járt, hogy amatőr, független társulatunk kőszínházban mutatkozhatott be a nyertes darabbal. Remek. Érdeklődésből sem volt hiány szerencsére - a "hozzáértők" és "laikusok" körében kialakult ellentétes vélemények (a rajongótábor és az ellenlábasok) jót tettek a közönségszámnak, meglepő érdeklődés övezte a Fémet - először ismerősök, majd ismerősök ismerősei, sok ismeretlen és a célközönség: gimis osztályok jártak az előadásokra.

Ebből lett két osztályfőnöki órás beszélgetés is a tinikkel a darabról, velünk, az alkotókkal. Érdekes volt. Rájöttünk arra, amit tudtunk már, csak a gyakorlatban megvalósulni nem láttunk: amit csinálunk, aktuális, a célközönség (a "fiatalok") magukra ismernek benne, saját problémáikat látják viszont a színházban, ami sok középiskolásnak kínos, kötelező nyűg, amiről inkább ellógnak. A Fémmel mégis sikerült őket megszólítani, megszólaltatni, felbirizgálni az érdeklődést. Óriási! Irányadó. Kiderült viszont, hogy nem csak ők, de minden korosztály talált valamit ebben az abszurdban, amiben magára ismert. Ennyire univerzálisak lennénk? Reméljük igen, de legalább ez is egy jó cél.

Nedves tények: mint már említettem, a Fémben sikerült igen aktuális kamasz- és felnőttkori problémákat is megfogalmazni, de mi is meglepődtünk, mikor az egyik ofős beszélgetésen a szokásos vidáman idézgetős, vicces jeleneteket felemlegetős reakcióktól eltérően azt tapasztaltuk, hogy az osztály csendesen hallgat minket, kérdéseinkre komolyan válaszolnak, semmi röhögés vagy vihánc. Persze a darabban benne van a drámaiság, az elcseszett életek, a tévutak, a szürke hétköznapi kínlódás. Csak furcsa volt, hogy pont a 17-18 évesek inkább ezt ragadták ki belőle a vígjátékelemek helyett. Majd az egyik fiú megszólalása tikk, felkapcsolta a lámpát: "Miért nevessek ezeken az embereken? Otthon ugyanezt látom, apám olvas, anyám folyton takarít, állandóan veszekednek." (kábé ezt mondta). (kipp)KOPP! Azta! Ja, hogy mi tényleg a valósággal foglalkozunk a szó legszorosabb értelmében? Király. Csak az nem király, hogy abban az osztályban egy éven belül a szülők háromnegyede elvált. Illetve ez van. Szar az egész? Szerintetek? Nem jobb a valóságot viszontlátni a színházban, még ha egy kupac fos is, de legalább kapsz támpontokat? Viszonyítási alapot? Egy gondolatébresztő-szerű valamit? Nem szeretünk gondolkodni? Nem szeretünk szembesülni a saját trágyadombbal? Szerintem de. Szükség is van rá. Értelmes szórakozásra.

Vissza a száraz tényekhez. 2009 végén elnyertük a Paál István diplomát, vagyis a Fém lett az évad legjobb amatőr előadása Magyarországon. 2010 nyarán pedig mentünk a kazincbarcikai 20. ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztiválra, a szegedi 20. Thealter fesztiválra, Kapolcsra, a 20. Művészetek Völgyébe, végül pedig Zalamerenyére, a 2. ZalArtmerenye színjátszó fesztiválra. Jó kis számmisztikus nyár. Zalamerenyén pont (legyen inkább felkiáltójel!) került a darab karrierjének végére, Herczeg Anna, egyik főszereplőnk új utakat kezdett magának kitaposni, amivel sajnos összeegyeztethetetlen volt a folytatás. Keserédes végkifejlet. Talán volt még benne kraft, játszhattuk volna tovább, talán a csúcson hagytuk abba. Nyilván szeretném az utóbbit hinni. Viszont semmi sem tart örökké, lépni kell tovább, és mindenképpen fölfelé a le helyett. A fiktív létrák viszont úgy tűnik néha kettéágaznak. Dali nem festett valami ilyesmit? Á dehogy, hülyeség. Úgy látszik ismét nedvesednek a tények, de még az özönvíz előtt rakni kéne egy tágas, biztonságos, otthonos és kényelmes fészket - NEM képzavar. Vagy de?

A Fém után tehát valami ilyesmit csináltunk. Összegyűjtöttük azokat az embereket, akik akarták a folytatást, jöttek újak, jöttek régiek és időközben, 2010 tavaszán elkészült a saját színháztermünk, majd ősszel nekivágtunk az első komoly, saját évadnak, repertoárral (izgi).

És miért volt fontos, hogy ennyit írjak egy "régi" darabunkról? Mert ha az nincs, nem bizonyosodunk meg a bennünk rejlő lehetőségről, de még inkább arról, hogy ezt így érdemes és kell folytatnunk! Adni akarunk és kapni. Adni élményt, szórakozást, gondolatot, magunkat, karaktereket, jó darabokat és kapni érte elismerést, előrevivő kritikát, véleményt, visszajelzést, tapsot. A Fémmel valami elindult. Ez tény.