2011. november 30. - Iskolapélda

 

Negyed ötkor érkeztem a színházba. Megvolt a szokásos ücsörgés, beszélgetés, aztán feladatot kaptam, hogy porszívózzam ki a színháztermet. Miközben eleget tettem ennek, eszembe jutott, hogy ez talán jó alkalom lenne rákészülni az előadásra is, és kiverni a fejemből minden egyéb gondomat… Ez a terv kb. egy perc múlva meghiúsult, elfelejtődött, semmivé foszlott. Hatkor rajtam volt az első karakterem Zoltán, az informatikus jelmeze (mostanában gyakran van zoltános előadás a Fészek Színházban). Utána fogtam a többi karakterem jelmezét, és betettem mindet a megfelelő helyre.

 

 

   Ahogy közeledett a kezdés, elkezdtem érezni, hogy álmosodom, gyengülök. Ennek cseppet sem örültem, múltkor is ez volt, és nem is voltam olyan jó aznap, több hibát vétettem. Nem akartam, hogy most is így legyen, ráadásul izgultam is, mert két iskolatársam jött megnézni az előadást. Próbáltam egy kis testmozgással eltűntetni a kábultságot, úgy tűnt, nem túl sok sikerrel. Az aggodalmam egyre nőtt. Aztán amikor helyet foglaltak a nézők, és kb. húsz másodperc volt hátra a színpadra lépésig, úgy döntöttem, nem hagyom, hogy a biológia legyőzzön. „Nagyon jó lesz ma az előadás”- mondtam magamban, majd színpadra léptünk, és elkezdődött. 

   

A módszer hatott. A tánc alatt voltam még bizonytalan kicsit, és utána huss, az egész eltűnt. Azt vettem észre, hogy nem vagyok már fáradt, és álmos, teljes lendületből csinálom az előadást. Egy szövegtévesztésre sem emlékszem, és úgy rémlik, másmilyen komolyabb hibám sem volt a színpadon, csak bizonyos kellékek jelenet utáni elhelyezésével, és az előadás vége felé az öltözőben megszólaló mobilommal volt gond. Utóbbi az egyik legcikibb hiba, amit színész elkövethet, még szerencse, hogy legalább nem voltam színpadon, amikor történt, így gyorsan lenémíthattam.

 

   Most, hogy egyfelvonásos lett az előadás, át kellett szerveznem magamnak az átöltözéseket is. Eddig szünetben kényelmesen magamra húztam Révai József ruháját, rá Béniét, segítettem átrendezni a színpadot, volt, hogy még egy cigi is belefért. Na, ez most teljesen eltűnt. Miután véget ért Beretva István jelenete, először is magamra veszem József ruháját, rá Béni ruhájának nagy részét, utána erre még harmadiknak Zoltán ruháját is. Utána a tantestületi után ledobálom magamról a legfelső réteget, és jöhet Béni, felhangzik a csipkés kombiné. Utána Béniből Józsefbe kell átvedlenem, ez már tavaly is megvolt. Mindig nagyon tartok ettől a két gyors átöltözéstől, de eddig még mindig sikerült időre. Józsefet is jobban megkedveltem, talán mert kicsit másképp játszom, mint tavaly, és a testtartása is elviselhetőbb lett a jelenet alatt. Most őt is gond nélkül alakítom, a múltkori előadással ellentétben most sikerül jól elmondanom a viccemet.

 

   Úgy érzem, ez az előadás most tényleg nagyon jól sikerült. Kétszer tapsoltak vissza minket, és utána a nézőimtől is pozitív kritikákat kaptam. Az én alakításomat is dicsérték, és Ancsi is azt mondta, hogy nagyon jó voltam ma. Persze én a saját alakításomat nagyon jónak soha nem ítélem, de ezúttal szerintem rossz sem voltam. Éreztem, amit kell. Attila előadás előtt rövid beszédet intézett hozzánk, amiben azt mondta, hogy akkor jó az előadás, ha elfáradunk a végére. Hát én elfáradtam (efórattam, ahogy Beretva István mondaná), és ennek talán még sosem örültem ennyire.