Az elmúlt évadot kéne összegezni. Nehéz feladat. Sok minden történt és rossz a memóriám. De még mielőtt elmerülnék a mindenféle semmitmondásba, elkezdem.

fotó: GIME

Nyár: Már a tábor Zalamerenyén is meglehetősen izgalmasan telt. Színészekkel táboroztunk együtt, közösen. Nagy volt az elvárás magunkkal szemben, hiszen olyan emberekkel játszottunk együtt, akiknek ez az életük (inkább csak a munkájuk?). Sikerült kisebb nagyobb akadályokat, gátakat leküzdeni. A tábor mindig jó alapja a következő évnek. Volt egy munkabemutatónk, amit többé-kevésbé meg értettem.

Ősz: Az évad első fele mindig a próbákkal telik, amire tavasszal gyakran szívesen gondolunk vissza.
A TI próbák ekkor kezdődtek meg nyomatékosan. Gyakran későn értem haza, erre emlékszem. Meg arra is, hogy még mindig izgultam a színészek miatt, hiszen velük egy előadást kell csinálni. Nem csak holmi műsorocskát. A Czattipróbák nagy részére nem emlékszem, de biztos jó volt, mert nekem a színházban az egyik legkedvesebb a különböző, nem csak színészi feladatok gyakorlása. Mindemellett még az Iskolapélda és a Műköröm előadások is zajlottak.

Az a baj, hogy tényleg nem jó a memóriám, és nem emlékszem olyan különlegesen érdekességekre, amit jó olvasni. Na kitalálok valami jót!

És elkezdődtek a gyönyörű, jól megkomponált előadások, amiben Cziczó Attila nagyszerűségét lehet felfedezni Jendrics Anikó végtelen kreativitásával, mindemellett annyit kaptunk ezektől az előadásoktól, amit egy élet alatt nem lehet feldolgozni. Felkészített, még inkább előkészített a gyönyörű életre. Arra az életre, ami ezekben a darabokban meg van írva. Hol így hol úgy, de nekünk szereplőknek adott egy olyan előnyt, ami másokkal szemben csalás (még jó, hogy nem büntetik). Én már ismerem a pornó producer Mr. Willy életétől kezdve a szentimentális, elvont T-t, vagy a tesitanárt a rasszista vonalával, Csobánt a népi butaságával, hogy az öreg hajós Horster már ne is említsem. Ezeknek az embereknek az életét, hibáit én ismerem, és az okos ember nem a saját hibájából tanul. Én pedig .... Ezek csak a tények. És a színházon kívüli életekről ne is beszéljek? De beszélek! Mert ez az, ami a félig TELI poharat 140%-ig teli pohárrá teszi. Ugyanis azok a fesztiválok (amin tavaly nem voltunk, de tavalyelőtt igen) adnak egy olyan impressziót (www.szinonimaszotar.hu), ami az arany középutat mindig kivilágítja. Így tudjuk helyesen bal-jobb-bal-jobb sorrendben végigjárni azt a kijelölt utat amit a mindennapjaink elnyomnak. De nekem, akinek van egy színházi közösségem, nekem jöhet akármilyen probléma mert jót röhögök, és tudom, mit kell tennem. (Na már megint a semmiről beszélek, gyorsan visszarázom magam.)

Jött a tél, a tavasz, amikor is bekerültem egy olyan előadásba, amiben nem akartam részt venni. (A mindennapok elnyomták...) De végül benne lettem. Még szép, hogy nem hagyok ki egy negyed évet csak a suli miatt! Mert benne kell, hogy legyek. Olyan, hogy nincs, olyan nincs, „és ez nem szóismétlés" ugye-ugye? Mert hogyan használhatnám ezt a szófordulatot, ha nem láttam volna a Gyenge vagyok előadást? SEHOGY! De láttam? LÁTTAM! Aztán jött a levezető lazítós könnyed tavasz. DE EZ IS FONTOS. Miért? CSAK. Aztán jött a pont az i-re, a hab a tortára, a borító a könyvre, a cipzár a táskára, A BILLENTYŰ A ZONGORÁRA! Ja...az nem olyan. MINDEGY!

Szóval jött az évadzáró. És hogy az mit adott? Adott egy Fészek-díjat. MEGÉRDEMELTEM? IGEN! Meg egy Duma-díjat a legjobb férfi alakításért. MEGÉRDEMELTEM? NEM! És? Én kaptam, pont. Aztán az estét Verával zártuk és Flipper Öcsivel. EZT IS, HOGY TUDTAM VOLNA ÉNEKELNI HA NEM LENNE A TI? MI? MI? Elmondom sehogy!

Hát persze, hogy mindenki el volt tőlünk ájulva. KELL EZEN CSODÁLKOZNI? NEM.

(Megpróbáltam egy kicsit érdekesen leírni az évemet. Sok mindent nem mondtam el, de azokra most így nem is emlékszem.)