(így nem kezdünk mondatot,) hogy töredékesen emlékszem a tábor nagyobb részére, mindegy. Jegyzetelnem lehetett volna. Helyette alkottam és buddhásodtam: zömmel magamra (pontosabban: a kitűzött céljaimra) figyeltem péntek estig. (erről később, csigázandólag az olvasót)

Mert történtek (velem) történések a terveken túl is: (kételles)Gabival tábor-társak leszünk, ha így folytatódik, csak idén inkább ő kereste a közös játék lehetőségét; jókat beszélgettem többekkel; sokat sétáltam a faluban, (zömmel) egyedül (utolsó éjjel pl. a halatlan tóhoz, ahová párszáz méterről nem hatolt el a búcsúest zaja, csak a csalódott horgászok morgása, imbolygó lámpásaik fényével kísérve); új munkamódszert tapasztalhattam meg a "Seheresezádéval"; elgondolkodtatódtam a mono-irodalmi esten; Ajna-Guszti-Máté parádésan szórakoztattak „a hogyan ne csináljunk színházat" szösszenetükkel és bónuszként kaptam sok Nannit (még hallgatott is rám)...

... de vissza az önös céljaimhoz!

1/ készülvén az őszi közös „Gabriellára", dolgozni Zsófival: fura, hogy tényleg sokat voltunk együtt, de a darabunk nélkül. Tudván, mit respektálunk a másikban civilként, elismerve egymást színpadilag... megajándékoztuk magunkat (és a jó helyeket kifogókat) egy épületszárny bejátszásos, élvezetes (nekem nagyon) családi drámával. (mi+Nanni) Örültem, hogy azt kaptam tőle amit vártam (ugyan már, Tamás: szebbet, jobbat)!

2/ készülvén a téli bemutatóra tisztában vágytam lenni a Tata szerepével: hát, ha ilyen lesz a pesti is, mint a merenyei... akkor mondjuk, tisztában lettem... azzal, milyen embert próbáló feladat lészen is ez! Hová tegyünk egy ilyen életet: gazdag, sikeres férfi, csinos feleséggel + éppen születő kisleánnyal – a még többért alku az ördöggel – az alkut rögvest megbánva, de vissza csinálni nem tudóan, a sohatöbbéhozzádseszólok-ig megromló házasságban megöregedés (és eltűnő sikerek, pénztelenség) – a felcseperedett (és imádott) lányt elveszíteni – végül egymásra nézni a kibeszéletlen múlttal terhelten az asszonnyal és látni a szemében a totális reménytelenséget, hogy akkor most innen miként tovább?! Valamiért ilyen lett a szerep, ilyen kesernyésen igazi a mese. És még csak neheztelnem sem lehet senkire, mert magam terelgettem ilyenné. A többiek meg (mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga) jöttek velem: Ajnával, Verával egyetértésben lettünk (ilyen) család. Összegyúródtunk egymás tekintetétől.

... Aztán jött a szombati előadás! Hatvan perc valódi hókuszpókusz Zalamerenyén, saját színháznyi nézőnek, vegyesen a faluból és hozzánk tartozóan. Szemfényvesztés a falunappal, majd a (rá)látás képességének fokozatos felélesztése. Lokális kistérségi katarzis. A társulatot rég láttam ennyire helyén lévőnek, az eljátszott és a megélt szerepek szépen egymáshoz simultak. Összebújva táncoltunk a kötélen.

Megbékélt a hét.

(Kifejezetten jólesett a zöldbabgulyás. Néztem kicsit a többieket, aztán elsétáltam a sötétben a tóig.)