Bérletes előadások diákoknak a Fészek Színházban!

Tisztelt Kollégák! Kedves Diákok!

Független színházunk harmadik teljes évadát kezdi meg idén ősszel. Repertoárunk sokszínűsége lehetőséget ad – korosztálytól függetlenül – minden színház szerető számára, hogy jól érezze magát egy korántsem megszokott, de barátságosan különleges környezetben.

Az idei évadban még szorosabbra kívánjuk fűzni kapcsolatunkat a középiskolás korosztállyal, ezért diákbérletet hirdetünk meg, mellyel könnyebbé és kiszámíthatóbbá tesszük elérhetőségünket.

A bérlet ára 2012 Ft/fő, mely 4 előadásra érvényes.diakberlet.jpg

Kamaszspecialisták vagyunk. Évtizedek óta foglalkozunk a korosztállyal, színházpedagógiai módszerünk eredményeképpen úgy az egyén, mint a közösség is rövidtávon akár, de a jövőnek szólva tud fejlődni fészkünkben. Próbálunk olyan lehetőséget biztosítani a középiskolás korosztálynak, mely segítségével megszereti a színházat, megérti, elfogadja létjogosultságát, de ugyanúgy: megismeri, megszereti önmagát, korosztályát, elfogadja a játékszabályokat, megérti, miért is jó felnőttnek, gyereknek, vagy akár – az átmeneti néhány évben csak – kamasznak lenni. Drámáink az életről szólnak. Szószínház vagyunk. Mesélünk, a (szín)történetekkel olyan kérdéseket feszegetünk, melyek a jelen társadalmi problémáira reflektálnak. És válaszokat keresünk – együtt a nézőkkel –, hiszen másik specialitásunk az előadások utáni interaktív beszélgetések, vagy mindezt kibővítve: komplett foglalkozások egy-egy előadásra épülve.

A(z egyik) legfőbb célunk a kamaszvilág megszólítása, ahogyan tesszük azt már bő egy évtizede: "A Fészek a dráma és pedagógia határait feszegető színházi társulás. Pedagógiai célunk a középiskolás korosztályt - a kamaszokat - színjátékkal, színművek színpadra állításával, önmaguk minél teljesebb megismerésére ösztönözni és a világ elfogadására serkentő módszerek segítségével, játékosan átvezetni a felnőtté válás időszakán. Amatőr színházunk - a diákszínjátszásból kinövő társulattal - a közösséget preferáló, a szavak erejével, a jelenkor problémáival, a valósággal foglalkozó, azt feldolgozó színpadi művek létrehozására létrejött együttes, melynek célja a színházi formanyelv megújítására tett kísérletek mellett az általunk megismert színházi hagyományok, élettapasztalatok, társművészetek vizsgálata, alkalmazása, valamint a hivatásos és műkedvelő színházcsinálók közötti párbeszéd és együttalkotás lehetőségének biztosítása. Mindezt Európa közepén, hittel és pozitív jövőképpel tesszük. Színházat csinálunk. A világról a magyaroknak. És magyarul a világnak."

Szeretettel várjuk előadásainkra, vegye igénybe kedvezményeinket!

(Ahogyan már vendégül láttunk csoportokat az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budai Középiskola, ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola, Eötvös József Gimnázium, Facultas Humán Gimnázium, Forrai Magániskola Kéttannyelvű Középiskola, József Attila Gimnázium, Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium, Kontfya Gimnázium, Kölcsey Ferenc Gimnázium, Madách Imre Gimnázium, Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium, Nagy-Szivárvány Alapítvány Gimnázium, Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Trefort Ágoston Kéttannyelvű Fővárosi Gyakorló Szakközépiskola és Veres Pálné Gimnázium osztályaiból.)

Üdvözlettel,
Jendrics Anikó
Fészek Színház / JEMOL
1089 Budapest Orczy út 46-48.
www.cziczo.hu/feszekszinhaz/
facebook.com/feszekszinhaz
feszekszinhaz.blog.hu
info és jegyrendelés:
feszekszinhaz@cziczo.hu
+36 30 6500259

DIÁKBÉRLET: 2012 Ft (4 előadásra)

MÁJLÁJT (november)
„Ez nem a Twilight, de mi lenne, ha megtörténne? Persze tudjuk, hogy nem lehet, hogy vámpírok nem léteznek, de el is hisszük? Mi lenne, ha mégis? Hiszen titkon, vagy nem titkon mindannyian vágyunk valamilyen kitalált világba, vagy épp a saját kitalált világunkba. Ahol minden szabad, ahol nincs szabály, ahol bármi megtörténhet, ahol bármikor átíródhatnak a történetek, ahol mindig minden úgy történhet, ahogy mi elképzeljük. Ahogy én elképzelem – de mennyi én van?"
(Stephenie Meyer: Twilight című regénye nyomán.)

bugyifeszt5_mate.JPG

ROMANTIKA (január)
Van-e cigánykérdés Magyarországon? (És ki tenné fel? S mit kérdezne?) Állást foglalni nem könnyű, még az sem biztos, hogy szükséges. De beszélni róla kell! Az előadás is ezt teszi. Egy búbánatos cigánymese történetébe lép be néha a valóság: a hétköznapjaink. Ki mit gondol a cigányokról? És ők mit gondolnak rólunk? Van egyáltalán ők és mi? Abszurd ismeretterjesztés a 'magyar' és 'cigány' viszonyok jelenlegi állásáról. Nincs megoldás: EU van és nemzet. Igazából kérdés sincs. Csak válaszok...

NEM/MÁS (február)
„A legtöbb történet végén nincs összegzés. Konklúzió. Mert felesleges. Sablonéletek, sablontörténetek.
Átlag. Hétköznapi. Az élet, tudod? Kemény vagy nem kemény... Hm.
Az élet nem dönt rólad. Te döntesz az életről. Az életedről."
Kamaszdráma: kamaszokkal-kamaszoknak-kamaszokról.

nemmas_kati1.jpg

HALHATATLAN (március)
"A halál el nem választ. Csak az élet! Családi dráma és komédia. Lehet-e nevetni a halállal? Lehet-e sírni az élettel?"
Három generáció egymásra találását követi végig a történet, a Fészek Színháztól már megszokott sírós-nevetős hangulatban. A széteső család drámája ez, ami akár hepienddel is végződhet, ha úgy akarjuk!
A szereplők között neves vendégszínészekkel találkozhatnak a nézők: többek között Andai Kati, Szalay Marianna és Vallai Péter lesznek társulatunk ifjú színészének, Bűdi Annamáriának társai a színpadon.

Az előadások este 6 órakor kezdődnek. Minden előadás után moderált beszélgetésre várjuk diákvendégeinket és kísérőiket. (A bérlet diákigazolvánnyal érvényes, át nem ruházható!)

A bérletek NÉVRE SZÓLÓAK, ezért kérjük minden bérlet esetében mellékelni a vásárló diá(ko)k nevét!

Kedvezmény pedagógusoknak október 12-ig!
Az a tanár, aki legalább 9 db diákbérletet vásárol tanítványainak, ajándék bérletet kap ezen előadásokra.

Bérletvásárlás és információ:
Jendrics Anikó (társulatvezető)
+36 30 6500259
feszekszinhaz@cziczo.hu
www.cziczo.hu/feszekszinhaz/

Jegyáraink:
Felnőtt - 1500 Ft
KEDVEZMÉNYES JEGYEK - CSAK ELŐVÉTELBEN A JEMOLBAN:
Diák - 1000 Ft (diákigazolvánnyal)
Diák10 - 8000 Ft (800 Ft/fő; diákigazolvánnyal – csoportjegy 10+ fő)